Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szigorúbb kalózelellenes szabályokat vezetne be a mozikban az MPAA

Az Amerikai Mozgókép Szövetség szeretné elérni, hogy csökkenjen azoknak a mozilátogatóknak a száma, akik felvételeket készítenek a vetítőtermekben, így okozva kárt az iparágnak.

0 Tovább

A filmgyárak célkeresztjében a Google

Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) tegnap nyilvánosságra hozott jelentésével a Google keresőóriás felelősségét firtatja abban, hogy a kalózoldalak könnyen elérhetőek az interneten.

Miközben az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma (Commerce Department) különböző jogi lehetőségeket fontolgat a szellemi tulajdon hatékonyabb védelme érdekében, az MPAA mintha ötleteket szeretne adni a döntéshozóknak. Tegnap publikált kutatásuk megállapítja, hogy az illegális tartalmakat kínáló URL-ekre az esetek 82 százalékában a Google segítségével jutnak el a felhasználók.

Ebben önmagában semmi meglepő sem lenne, de ha figyelembe vesszük, hogy alig egy hónapja azt írták a Minisztériumnak, hogy a „vállalati etika” jegyében az „internetes ökoszisztéma” minden szereplőjének együtt kell működnie a kalózkodás ellen, akkor sejthető: a keresőcégeken keresztül terveznek újabb lépéseket tenni a webes kalózkodás visszaszorítása felé.

Erre politikai szándék is mutatkozik. Kalifornia állam demokrata párti kongresszusi képviselője, Adam Schiff szerint „a kutatás eredményei azt mutatják, hogy a keresőmotorok üzemeltetőinek sokkal többet kell tenniük, hogy ne vezessék a felhasználókat törvényen kívüli webhelyekre. Mindenki csak nyerhet, ha a legális tartalom felé terelik a forgalmat: a tartalmak előállítói, az amerikai gazdaság és maguk a fogyasztók is.”

A Google nem kommentálta a friss bejelentést, ám néhány hete publikált saját jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy a keresőmotorok nem játszanak jelentős szerepet a kalózoldalak forgalmában. Hangsúlyozták, hogy saját keresőjüket folyamatosan a legális tartalmak preferálása irányába fejlesztik, és a jogtulajdonosok találat-eltávolító kérelmeinek is helyt adnak.

Az MPAA ugyanakkor rámutatott, hogy a 2012 nyarán a Google algoritmusában bevezetett változások nem értek célt. Álláspontjuk szerint „nincs bizonyíték rá”, hogy a keresési találatok között csökkent volna a kalózoldalak előfordulási gyakorisága.
VIA: Wired

0 Tovább

MPAA: a lopás talán nem a jó kifejezés

Akár új fordulatot is hozhat a kalózkodás kezelésében az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) vezetőjének azon állásfoglalása, miszerint az illegális letöltésre a lopás talán nem a legjobb kifejezés.

Az MPAA hosszú ideje azonosítja a szerzői jogi jogsértést a lopással. Ennek talán legismertebb példája a „Nem lopnál autót…” kezdetű kalózkodás elleni kampány, amelyet komoly figyelmeztetésnek szántak a jogvédők a visszaélések ellen. Christopher Dodd, az MPAA 14 hónapja megválasztott vezetője azonban úgy véli, a filmipar olyan átalakuláson megy keresztül, amely más terminológiát követel meg a jogsértésekre vonatkozóan.  Dodd Cannes-ban adott interjút a Variety magazinnak, amelyben a digitális átalakulásra vonatkozóan kifejtette, egyre több és több online platformot lehet és kell feltölteni tartalommal, amelynek során a fogyasztói igények kiszolgálását kell előtérbe helyezni.

Az MPAA képviseletében Dodd is támogatta tavaly az amerikai törvényhozás által tárgyalt kalózkodás elleni jogszabályokat, így a SOPA tervezetét is. A jelentős kritikára válaszul ezt a tervezetet végül elvetették, de a filmes szakértő szerint a szerzői jogvédelmet nyújtó törvények szigorítására és modernizálása továbbra is elengedhetetlen. Az MPAA vezetője szerint a jövőben árnyaltabban közelíti majd meg a kalózkodás elleni intézkedések kérdését, amely gondolat mentén hozzátette: „rossz úton haladunk, ha tolvajlásnak nevezzük (a szerzői jogi jogsértést)”.

(Via: Variety)

0 Tovább

TPB, Btjunkie, IsoHunt és társaik

Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) a korábbi évekhez hasonlóan idén is elkészítette éves összeállítását azokról a weboldalakról és fizikai piacokról, amelyek a jogvédők szerint világszerte a legnagyobb kárt okozzák a filmiparnak. Lássuk, melyek ezek!

A HENT híre szerint az MPAA a fájlcserélő és torrent hálózatok között olyan weboldalakat nevesít, mint a The Pirate Bay és a Btjunkie, a kanadai IsoHunt és Kat.ph, az orosz Rutracker, az ukrán Demonoid és a kínai Xunlei.

A file-hosting és streaming felületek között a Hollandiából működő Megaupload és Megavideo, a brit Putlocker.com és az oroszországi VKontakte is szerepel a listán. Ez utóbbi bár közösségi oldalként jött létre, felhasználói számos jogsértő zenei és filmes tartalmat töltenek fel rá.

A jogsértő tartalmat közvetlenül nem tartalmazó, de az ezekre mutató linkeket listázó weblapok közül az orosz Video2k.tv, a német Letmewatchthis.ch, a Romániából üzemelő Movie2k.to, a spanyolországi Seriesyonkis.com és a brazil 3000filmes oldalakat minősítette kiemelten károsnak a filmipari szervezet.

A fizikai piacok körében több tucatnyi olyan kereskedelmi egységet és régiót határoztak meg a jogvédők, ahol hamis optikai lemezeket és kalózfilmeket adnak el nagy mennyiségben. Ezek között mexikói, indiai, indonéz, ukrán és thai piacok szerepelnek elsősorban, de a kanadai Toronto és Moszkva városának egy-egy piaca is helyet kapott, valamint kiemelték a paraguayi, argentin, brazil határháromszöget, és Írország – Észak-Írország határán fekvő Jonesborough piacát, amelyek állásfoglalásuk szerint földrajzi helyzetükből adódóan az illegális kereskedelem melegágyának tekinthetők.

Ha a teljes listára és az indoklásokra is kíváncsiak vagytok, ITT elolvashatjátok a jelentést.

0 Tovább

IP-címek, forgalmi statisztika, pénzügyi dokumentumok kiadására kötelezték a Hotfile-t

A HENT híroldalán olvasható friss hír szerint az amerikai bíróság mondhatni teljeskörű adatszolgáltatásra kötelezte a fájlmegosztó Hotfile portált. A webfelület ellen az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) indított jogi eljárást, kérve a bíróságot, szólítsa fel az üzemeltetőket működési adataik átadására, hogy a jogsértések tényét és mértékét megállapítsák. A bíró egy kivétellel jóváhagyta a kérelmet, a lap forráskódja kivételével gyakorlatilag minden adatát köteles átadni a hollywoodi jogvédőknek.

Ez azt jelenti, hogy szeptember 12-éig a Hotfile minden valaha feltöltött fájlról adatbázist kell összeállítson, amely tartalmazza a fájlok címét, a letöltések számát, a feltöltők és a letöltők IP-címét is. Kötelesek kiadni az 500 legaktívabb partner személyi adatait is, akik a bíró szerint olyan személyek, akik az általuk feltöltött fájlok letöltése esetén jövedelemhez jutnak. Továbbá nyilvánosságra kell hozzák működésük pénzügyi vonatkozásait is.

A bíróság szerint az információk alapján megállapítható, hogy a Hotfile rendszerén keresztül megosztott fájlok milyen arányban sértik a szerzői jogot, és hogy valóban profitálnak-e az üzemeltetők a jogsértésekből.

Az MPAA a felhasználói IP-címek birtokában valószínűleg nem fog eljárást indítani az egyszeri letöltők ellen, de várható, hogy az 500 legaktívabb felhasználót tanúként idéztetik be a bíróságra.

0 Tovább

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek