A fél világ Facebook lázban ég, nem meglepő, hogy sokan kíváncsiak az alapító, Mark Zuckerberg széles vászonra adaptált történetére. A közösségi hálót október elején mutatták be az amerikai mozikban, és a jegyeladások szerint szépen teljesít, amit a legutóbbi hétig nem is zavart meg a kalózok ténykedése.

 

A sokak által várt és a kritikusok által is dicsért filmek kalózkópiái gyakran már a premier előtt, de legkésőbb a hivatalos bemutatót követő egy-két napon belül elkezdenek keringeni az illegális letöltő oldalakon. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület honlapján olvasható hír szerint azonban A közösségi háló némileg váratlan módon egész sokáig ellenállt. Bár egyike volt a legtöbbet keresett címeknek a torrent oldalakon, egészen október végéig egy árva link sem mutatott letöltési lehetőségre. Akkor azonban előbb egy moziban kamerával felvett kópia, majd néhány nappal később egy screener kópia (a stúdió által készített, általában a kritikusoknak szánt DVD) került ki a netre. Ennek megjelenését követő 24 órán belül az illegális letöltési mutató elérte a százezret, ezzel pedig a a TorrentFreak heti letöltési toplistájának rögtön a második helyére került. Ám, ez még csak a kezdet. Ha az érdeklődés nem változik, és a DVDrip verzió (DVD-ről készített digitális másolat) még a jövő hónapban kikerül a kalóz siteokra, könnyen lehet, hogy A közösségi háló egyike lesz 2010 tíz legtöbbet - illegálisan - letöltött filmjének...

 

 

 

A közösségi hálót november 11-étől vetítik a magyar mozik.