Az olimpiai mozgalom leghíresebb védjegye az egymásba fonódó öt színes karika. Kevesen tudják azonban, hogy az olimpia vagy, hogy az aktuális sporteseményt említsük, a London 2012 kifejezések is védettek. Miközben a világ a holnapi londoni megnyitóra vár, nézzük, mit kell tudni az olimpiai védjegyekről.

A sportesemény kapcsán a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kért tájékoztatást a Magyar Olimpiai Bizottságtól az olimpiai védjegyekről. Az alábbiakban ezt közöljük.

Az Olimpiai Játékok Szervezőbizottságának jelképei és szimbólumai, így a Londoni Olimpiai Játékok Szervezőbizottságának (LOCOG) jelképei és szimbólumai is védjegyoltalmat élveznek. Ilyen oltalom alatt álló védjegyek az "olimpia" és "olimpiai" elnevezés, az olimpia zászlaja, jelvénye, jelmondata, emblémája és himnusza, de védjegyoltalom alatt áll az olimpiai láng és az olimpiai fáklya is. Előbbi meghatározása szerint az a láng, amelyet Olympia városában gyújtanak meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felhatalmazásával, utóbbi pedig a NOB által jóváhagyott hordozható fáklya, vagy annak élethű másolata, amelynek célja az olimpiai láng meggyújtása. A londoni olimpia vonatkozásában a szervezők levédették a London 2012 kifejezést, a london2012.com weboldal nevet, a londoni olimpia és paralimpia saját logóit, a sportesemény kabalafiguráit, és az olimpiára tervezett, a sportágakat jelölő piktogramokat is.

Nagy-Britanniában előkerült olimpiai hamisítványok

- Az olimpiai jelképek Magyarországon is törvényi védelem alatt állnak. Az olimpiai ötkarikának, mint olimpiai jelképnek például a 2008. évi LX. törvény biztosít védelmet - tájékoztat dr. Vaska Ottilia, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jogásza.