Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Adatvesztés és adatlopás - a kalózszoftverek veszélyei

A Microsoft kutatása szerint minden második fogyasztó aggódik a kalózszoftverek használatával járó veszélyek miatt. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) honlapján olvasható hír szerint 20 országban, 38 ezer válaszadó részvételével készült az a felmérés, amely a tudatos fogyasztók jelentős arányára mutat rá.

A fontosabb eredmények:

- tízből nyolcan úgy vélik, hogy a hamisított szoftverek kockázatokat rejtenek

- tízből heten úgy gondolják az eredeti szoftverek biztonságosabbak, stabilabbak

- kalóz vagy licence nélküli programok használata esetén 26 százalék tart adatai elvesztésétől

- 23 százalékuk személyes adataihoz való illetéktelen hozzáférés miatt is aggódik

- a vásárlók 72 százaléka a csomagolás alapján megpróbálják ellenőrizni a termék eredetiségét

A tudatos vásárlók odafigyelése azonban néha kevés. Ma már annyira kifinomult hamisítványokat gyártanak, hogy utánajárás vagy segítség nélkül szinte lehetetlen megkülönböztetni azokat az eredeti termékektől. A Microsoft szerint az ilyen megtévesztő kiadások gyakoriságára utal, hogy már több mint 300 ezren keresték fel a cég tájékoztató weboldalát, ahol a szakértőktől kérhetnek tájékoztatást és segítséget. A weboldalra látogatók meggyőző csomagolásról, de frissítésre képtelen programokról számolnak be, vírusfertőzésekről és rendszerösszeomlásról tesznek panaszt.

A HENT híre itt, a teljes kutatási anyag itt érhető el.

0 Tovább

Harry Potter (majdnem) utoljára - neten az első 36 perc

Ha a filmet forgalmazó Warner Bros közleményében nem hangsúlyozná a súlyos szerzői jogi jogsértés elkövetésének tényét, némileg rossz szájízzel ugyan, de még azt is hihetnénk, hogy a legújabb Harry Potter film első 36 percének felbukkanása az illegális letöltő oldalakon egy érdekes marketingfogás. Ha valaki leül otthon és megnézi az első bő félórát, nyilván tudni szeretné, hogy mi történik még, így aztán fogja magát, és elmegy a moziba, megveszi a jegyet, és széles vásznon élvezi végig a filmet...  A Warner azonban azt írja, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kalózvideót eltávolíttassák az internetről, és kiderítsék, honnan és hogyan szivárgott ki a félórás rész.

Hogy lesz-e a nézettség-generáló hatása az első 36 perc kiszivárgásának, az persze kérdéses. Tény viszont, hogy bár a rajongók által régóta várt befejezés első része még csak a héten kerül mozikba (hozzánk a jövő héten érkezik), a torrent oldalakon már most ez a legkeresettebb cím.

Egyelőre és szerencsére, a teljes film kalózkópiája nem került ki az internetre, de a TorrentFreak arra számít, hogy ha ez megtörténik, az előző epizódhoz hasonlóan nagy siker lesz az illegális letöltők körében. Tavaly, közel nyolcmillió illegális letöltéssel a Félvér herceg szerepelt az év 10 legtöbbet letöltött filmje között.


szólj hozzá: Harry Potter + Halál ereklyéi

Akit érdekel hogyan zárul a történet, pontosabban a két epizódos megoldásnak köszönhetően, hogyan közelít a végkifejlethez, az menjen szépen moziba! Úgy az igazi!

 

UPDATE: Még a CNN is arról spekulált, hogy az első 36 perc kiszivárgása inkább a publicitás érdekében történhetett, és nem kalózkodásról van szó. A gyártó Warner azonban hangsúlyozza, lévén, hogy a stúdió legsikeresebb francise-áról van szó, nem kockáztatna ilyen lépéssel. A Fox, amelynek nagy sikerű sorozata épp tavaly esett hasonló módon a kalózok áldozatául, teljesen abszurdnak nevezte az elképzelést, hogy egy stúdió ilyen marketinghúzással éljen. Nos, a stúdió hitelessége elég nagy csorbát szenvedne, ha egyik nap még a kalózkodás ellen tiltakozik, másnap pedig feltölti filmjét mondjuk a BitTorrentre...

0 Tovább

Kiszagolja a kalózlemezeket Bobby, a kutya

Bobby, a fekete labrador egyik annak a maximum egy tucat rendőrkutyának a világon, amelyet kalóz termékek keresésére képzeték ki. Bobby, kiváló szimatának köszönhetően találja meg a csomagokban elrejtett hamisítványokat. A brit hatóságok kötelekében különböző helyszíneken vetik be, hogy gyorsan és hatékonyan a hamisítványok nyomára leljenek.

Az alábbi videóban megismerkedhettek Bobbyval, és megnézhetik, hogyan gyakorol trénerével:

A videót egyébként a brit Crimestroppers készítette, amely a karácsonyi szezonra időzítve indított hamisítás elleni kampányt. A Fakes funds crime kampány keretében a hamis termékek kereskedelmének egy kevésbé ismert veszélyére hívják fel a fogyasztók figyelmét, nevezetesen, hogy a hamisítványok értékesítéséből befolyt összeg a szervezett bűnözést támogatja. Így könnyen lehet, csak hogy a videó példájánál maradjunk, hogy a kalóz DVD-k megvásárlásával terrorcselekmények, prostitúció vagy épp emberkereskedelem megvalósításához járulunk hozzá. Nem túl biztató a gondolat, nem igaz?

0 Tovább

Végleges a nemzetközi hamisítás elleni egyezmény szövege

Az Európai Bizottság és az Egyesült Államok bejelentése szerint a tárgyalásban résztvevő országok képviselői véglegesítették a nemzetközi Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezmény (Anti-Counterfeit Trade Agreement, ACTA) szövegét, amely a hamisítás és a kalózkodás elleni küzdelmet kívánja hatékonyabb alapokra helyezni.

Az ACTA-val kapcsolatos tárgyalásokat, néhány nyitott kérdés fenntartása mellett ez év októberében, Tokióban zárták le az USA, az EU, továbbá, Ausztrália, Kanada, Japán, Új-Zéland, Szingapúr, Dél-Korea, Svájc, Marokkó és Mexikó képviselői. Az elmúlt hetekben a tárgyalók a megmaradt kérdéseket is rendezték, igaz, az egyezmény életbe lépése még az egyes államok jóváhagyásához és ratifikációjához kötött. Az EU és 27 tagállama esetében ez a folyamat, akár egy évig is eltarthat, míg a Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok elnöke nemzeti konzultációt kíván kezdeményezni arról, aláírja-e a dokumentumot.

A lezárt szöveget a tárgyaló felek (ezúttal) azonnal nyilvánosságra hozták. A dokumentum elérhető például az Európai Bizottság kereskedelmi honlapján itt, vagy az USA kereskedelmi képviselőjének oldalán itt.

0 Tovább

Képekben: így végzik a hamis órák

Munkagéppel zúztak össze mintegy 800 hamis Rolexet a német hatóságok. A hamisítványokat a cseh határhoz közeli Bayreuth városában foglalták le a karácsonyi szezon közeledtével fokozott ellenőrzéseket folytató szakemberek.

A hamisítványok így végezték:

A hamis karórákat értékesítésével gyanúsított férfit 18 hónap (4 évre felfüggesztve) szabadságvesztésre ítélte a bíróság, ezenfelül kötelezték arra, hogy termékei megsemmisítését végig nézze...

0 Tovább

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek