Az Oscar-díj jelölések bejelentését követően a waxy.org 2003 óta minden évben elkészíti a maga összesítését a jelölt produkciók illegális pályafutásáról. A 2011-es esélyesekre vonatkozó adatbázisa szerint az elmúlt egy évben csökkent a kiszivárgó screenerek (a problémáról bővebben itt) száma - írja a HENT. A waxy szerint a 2011-es év jelöltjei közül – a dokumentumfilmes és idegen nyelvű kategória jelöltjeit nem számítva – 29 filmből már 23 alkotás DVD minőségű kópiája érhető el illegálisan az interneten. Ezek száma a jelöltek bejelentésekor még 20 volt. Tavaly a jelöltek bejelentésének napján ez az arány 26-ból 23 film volt, sőt a 2010-es díjátadó idejére gyakorlatilag mindegyik film felkerült a netre.

A lassuló trendet mutatja, hogy a 2011-es jelölt filmek 38 százaléka került ki screener kópiaként, míg tavaly ez az arány 41 százalék volt. Ha a kereskedelmi forgalomba került DVD-kről készült illegális másolatokkal is bővítjük a letölthető filmek kategóriáját, akkor az adatok azt mutatják, hogy a jelöltek nyilvánosságra hozatalakor a tavalyi 79 százalékos arányhoz képest idén a jelöltek 66 százaléka volt letölthető illegálisan kitűnő minőségben.

A 2011-es gyűjtés érdekessége, hogy nőni látszik a mozibemutató és az online illegális megjelenés közötti időintervallum: az elmúlt egy évben átlagosan 37 nap telt el a bemutató és a kamerával felvett vagy más formátumú kalózkópia online felbukkanása között. Ennek bizonyára a stúdiók örülnek, mint ahogy annak is, hogy az átlagot növeli, hogy három film esetében több mint 100 nap telt el a két időpont között.

A filmek felbukkanásának medián értéke egyébként 17 nap, azaz ugyanannyi kalózkópia bukkant fel ezen intervallumot megelőzően, mint utána. Az adatgyűjtés szerint a legkorábban, nyolc nappal a bemutató előtt a Nicole Kidman nevével fémjelzett The Rabbit Hole szivárgott ki jó minőségben, míg a legkésőbb, 125 nappal a bemutató után, a Winter’s Bone.

A teljes statisztikát itt tudjátok elérni egészen 2003-ig visszamenőleg.