Bő egy héttel azt követően, hogy bejárta a világsajtót a hír, miszerint halálos áramütést szenvedett egy fiatal kínai nő miközben töltőn lévő iPhone telefonján telefonált, egy újabb hasonló hír került nyilvánosságra. Egy férfi azonos körülmények között szenvedett balesetet. Mindkét esetben felmerült a gyanúja annak, hogy az iPhone készülékek töltője hamis lehetett.

Áramütést okozó hamisítvány?

Kómában van az a kínai férfi, akit megrázott az áram, miközben töltés alatt lévő iPhone telefonjára érkező hívásra válaszolt. A 30 éves Wu Jian Tong-ot testvére mentette meg attól, hogy a baleset halálos kimenetelű legyen. A kórház szerint a beteg állapota stabil. A testvér szerint a töltő, amelyet a férfi használt, hamisítvány volt.

Korábban egy huszonéves kínai nő hasonló körülmények között szenvedett áramütést, ám a fiatal nő életét már nem tudták megmenteni. Ma Ailun szintén töltőre dugott iPhone készülékén beszélt, mikor a baleset bekövetkezett. Bár az eset körülményeit még vizsgálják, ebben az ügyben is felmerült a gyanúja annak, hogy a készülék vagy a töltő hamisítvány lehetett.

Az eredeti gyártó Apple ezúttal is közleményben fejezte ki sajnálatát a baleset miatt, és ígéretet tett az eset alapos kivizsgálására. Míg Ma esetében a gyártó nem nyilatkozott azt illetően, eredeti vagy hamis eszköz okozhatta-e a balesetet, addig a szerencsétlenül járt Wu esetében az amerikai cég közleményében is megerősítette, hogy a töltő hamis vagy utángyártott lehetett. A hamisítványok esetében, ezek minőségi hiányosságai miatt tapasztalható, hogy könnyebben túlhevülnek, megolvadnak vagy meggyulladnak, a biztonsági szabványok figyelmen kívül hagyása miatt áramütést okoznak.

(Via: Galdstone Observer)