Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Új logóval ünnepli az olimpiát a The Pirate Bay

A kalózoldalakon is népszerű az olimpia. A megnyitót több ezren töltötték le a The Pirate Bay oldaláról, amely ennek apropóján nevet és logót váltott.

A papírforma szerint felkerült az illegális letöltő és streaming oldalakra a londoni olimpia nyitóünnepségének felvétele. (Ahogy azt pénteki bejegyzésünkben már előre jeleztük, erre lehetett számítani.) Az eseményt követő 24 órában több százezren töltötték le csak a BitTorrent rendszeren keresztül a kalózfájlokat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a The Pirate Bay is logót és nevet váltott: The Olympic Bay névvel az olimpiai torrenteket listázza.

A kalózoldalnak persze nem titkolt célja, hogy a névvel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), illetve a közvetítési jogokat birtokló médiumok orra alá kívánnak borsot törni. Ezt az ötletet a NOB nem kis bosszúságára a pekingi olimpia esetében is elsütötték. Akkor egy rövid ideig az olimpia helyszínére utalva "The Beijing Bay" néven futott a felület.

(Via: TorrentFreak)

0 Tovább

Tízezrek követelik a megbocsátást

Július elején kegyelmi kérvényt nyújtott be a The Pirate Bay egyik alapítója a svéd hatóságokhoz. Peter Sunde-nek a közeljövőben kellene börtönbe vonulnia, hogy ezt elkerülje, felmentési kérelmét online petícióval is támogatja a kalóz közösség.

A számláló a blogbejegyzés írásnak pillanatában 111 ezer aláírást mutat.

A kalózoldal szóvivőjeként is ismert Peter Sunde nyolc hónapot kell börtönben töltsön a rá kiszabott jogerős ítélet szerint. Mivel Sunde már minden fellebbezési lehetőséget kihasznált, a büntetés elkerülése érdekében kegyelmi kérvényben kérte felmentését. Ebben ír munkahelye elvesztésének lehetőségéről, de arról is, véleménye szerint olyan bűnök miatt ítélték el, amelyeket nem követett el, és hogy valójában ő a szerzői jogi lobbi túlkapásainak áldozata, továbbá, hogy a ráeső, 100 millió korona összegű pénzbüntetést soha nem tudná megfizetni.

Annak érdekében, hogy a kegyelmi kérvénynek érvényt szerezzenek, a kalóz közösség online petíciót indított Sunde érdekében, amely mellé a The Pirate Bay jelenlegi üzemeltetői is odaálltak. Ennek köszönhetően a célként kitűzött tízezer aláírást néhány óra alatt elérték, sőt alig három nap alatt elérték a 100 ezres számot is. A cél pedig a 200 ezer fő elérése, ezt ugyanis a kezdeményezők szerint a svéd hatóságok már biztosan nem hagyhatják figyelmen kívül.

(Via: TorrentFreak)

1 Tovább

Európai bírósághoz fordulnak a TPB alapítók

Nagyon úgy tűnik, hogy a The Pirate Bay ügynek már sosem lesz vége! Miután a svéd bíróság az utolsó fellebbezési kérelmet elutasította, majd kijelölte, mely börtönökben kellene letölteniük a börtönbüntetést, az alapítók közül ketten most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak.

A The Pirate Bay négy alapítóját 2009-ben ítélte szabadságvesztésre a svéd bíróság szerzői jogok megsértésének elősegítése miatt. Fellebbezések sora és hosszas jogi huzavona után ez év elején Fredrik Neij, Peter Sunde és Carl Lundström ügyében megszületett a jogerős ítélet. (Negyedik társuk, Gottfrid Svartholm esetében ez tavaly októberben megtörtént. Svartholm tartózkodási helyéről azonban sem ügyvédjének, sem a perben érintett többi The Pirate Bay alapító tagnak nincsen tudomása, ezért az eljárást nélküle folytatták le, végrehajtani viszont ugyanezen okból nem tudják.)

A svéd határozat szerint Sunde 8 hónap, Neij 10 hónap, Lundström 4 hónap letöltendő börtönbüntetéssel néz szembe. Lundström büntetését elektronikus helyzetjelző viselése mellett közérdekű munkavégzéssel töltheti, Sunde és Neij azonban a múlt hónapban meg kellett volna kezdje büntetése leülését. Nem meglepő módon egyikük sem vonult börtönbe, ellenben újabb fronton, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt próbálnak védekezni a vádak és a büntetés ellen. A két alapító fellebbezési kérelmet nyújtott be az európai bírói szervhez, amelyben az uniós kereskedelmi irányelvekre hivatkozva a kalózoldal működésének legalitása mellett érvelnek.

A következő lépés az ügyben, hogy a bíróság határoz a fellebbezési kereset elfogadásáról vagy elutasításáról. Ha elfogadja, akkor még évekig húzódhat, mire európai ítélet is születik a TPB ügyben.

(via: TorrentFreak)

0 Tovább

Készül a doku a The Pirate Bay-ről

Az év végén, legkésőbb a jövő év elején tervezik megjelentetni az alkotók azt a dokumentumfilmet, amely a leghíresebb/leghírhedtebb torrent oldal alapítóinak történetét meséli el.

A TPB-AFK, vagyis a The Pirate Bay - Away from keyboard című dokut a svéd producer Simon Klose készíti, és a portál 2003-as indulásától a 2009-es bírósági per lezárásáig mutatja be az alapítók történetét. Szerepel benne a rendőrségi razzia, az alapítók elítélése és a fellebbezések sora is, és persze választ kaphatunk arra is, három számítógépőrült fiatal ötletéből miként vált a TPB a globális kalózmozgalom melegágyává és a szerzői jogvédők ősellenségévé.

A produkcióra a producer közösségi finanszírozásban gyűjtött pénzt. Klose közzétett egy adománygyűjtő felhívást, amelyre válaszul három nap alatt több mint elegendő összeg gyűlt össze a film elkészítéséhez. Az alábbi videóban az alkotó megköszöni a támogatók segítségét, és kapunk egy minimál bepillantást a filmbe is, ahogy az alapítók közül kettő a fellebbviteli bíróságra igyekszik.

(Via: TorrentFreak)

0 Tovább

Dallal "búcsúztatják" a jogvédőket

Búcsúdalt írt egy brit zenész a helyi zenei jogvédő szervnek, miután nem ért egyet annak jogvédelmi intézkedéseivel. A dalt nem sokkal azután jelentette meg, hogy a brit bíróság jogsértőnek minősítette a The Pirate Bay működését, és kimondta, hogy a kalózoldal tudatosan ösztönzi és segíti felhasználói jogsértő magatartását. A bírósági eljárást a Brit Hanglemezgyártók Szövetsége (BPI) kezdeményezte, és könnyen lehet, hogy a The Pirate Bay teljes körű szigetországi blokkolását eredményezi. (Részletek ITT.)

Dan Bull azonban nem ért egyet azzal, hogy a BPI a fájlmegosztó oldalak blokkoltatásával akarja akadályozni a kalózkodást, sőt, egyenesen úgy véli, a jogvédők, nem hogy védenék az ő és zenésztársai jogait, hanem kárt okoznak nekik. Ezt hozza a BPI tudomására az alábbi dalban.

Bull-nak nem ez az első kalózkodás elleni intézkedések ellen ágáló műve. Korábban az amerikai törvényhozás által tárgyalt SOPA (Stop Online Piracy Act) törvénytervezete ihlette egy tiltakozó dal megírására SOPA Cabana címmel, amelyhez a BPI-ről szóló darabhoz hasonlóan Facebook rajongói segítségével készített klipet.

(Via: TorrentFreak)

0 Tovább

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek