Többszörösen beszámoltunk már arról milyen heves ellenállást váltott ki a Stop Online Piracy Act (SOPA) néven benyújtott törvénytervezet az Egyesült Államokban, ideje, hogy a másik, a támogató oldalról is mutassunk valamit.

A jogsértések ellen hatékony fellépést ígérő jogszabályt számos kritika, majd tiltakozási hullám érte (lásd ITT). A héten, január 18-án többek között a Wikipedia angol oldala tiltakozott elsötétítéssel a SOPA elfogadása ellen. Válaszul ugyanaznap az olyan stúdiókat tömörítő Creative America, mint az NBC Universal, a Sony, a Warner, a Disney billboard hirdetést jelentett a New York-i Times Square-n. A digitális hirdetésben azt ajánlották, a fekete képernyők feletti bosszankodás helyett olvassunk inkább könyvet, hallgassunk zenét vagy nézzünk meg egy jó filmet.

Hirdetés New York legforgalmasabb pontján

Közzétettek egy információs ívet is, amelyben a tervezetet érő vádakra reagálnak, úgy mint veszélyezteti-e a legitim vállalkozásokat a jogszabály, működik-e a tartománynév (DNS) alapú tartalomszűrés stb. (A The Truth About Rogue Site Legislation című doksit ITT érhetitek el.) Emellett elindítottak egy médiakampányt, amelynek első hirdetését (figyelem, ez egy tévés felvétel) alább nézhetitek meg. A jogvédelem fontosságát hangsúlyozó televíziós hirdetést print és rádió reklámok is követik majd.

A SOPA sorsa egyelőre teljesen kérdéses. Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága februárban veszi napirendjére a tervezetet, addig még rengeteg minden történhet mellette is, ellene is.

(Via: Ars Technica)