Iskolai tananyaggá tenné az Egyesült Államokban egy csoport a szerzői jogok fontosságát.

A Center for Copyright Information névre hallgató szervezet már megbízást is adott egy általános iskolai tanterv készítésére, amiben az internetes kalózkodás okozta károk komolyságára és a szerzői jogok fontosságára oktatnák a gyerekeket.

A tanterv ugyan még mindig vázlati stádiumban van, annyi azonban kiderült róla, hogy a készítők játékos feladatokkal és videók segítségével igyekeznének befogadhatóvá tenni a témát a kisiskolások számára.

A tanterv elkészítésére megbízást adó csoport mögött a Los Angeles Times szerint a hollywoodi film- és hanglemezstúdiókat tömörítő szövetségek, az MPAA és a RIAA állhatnak, az említett szervezetek azonban eddig nem kommentálták a történetet.

Magát a tananyagot az iKeepSafe (California School Library Assn. and the Internet Keep Safe Coalition) nevű nonprofit szervezet készíti, amely jó kapcsolatokat ápol a témával közvetlenül érintkező jogalkalmazókkal, hatóságokkal és olyan magánvállalatokkal is, mint pl. a Google.

Marsali Hancock, az iKeepSafe elnöke úgy nyilatkozott: „Fontos, hogy felkészítsük gyermekeinket a digitális világra és, hogy abban hogyan tudnak etikus és felelős módon alkotni és megosztani.”

via: latimes