Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vádemeléssel várták a TPB alapítót Svédországban

Vádemeléssel várták a svéd hatóságok a stockholmi repülőtéren Gottfrid Svartholm-t, a The Pirate Bay (TPB) szerzői jogsértés okán elítélt alapítóját. Egyelőre nem tisztázott, hogy milyen ügyben emeltek vádat ellene, de a hírek szerint nem a torrent oldal miatt indult ellene az eljárás.

Nemzetközi elfogatóparancs nyomán Kambodzsában fogták el az online körökben Anakata néven ismert TPB alapítót. Elfogását követően Svédország kérte a kiadatását. A TorrentFreak beszámolója szerint az ázsiai ország eleget tett a kérésnek, és Svartholm azóta már meg is érkezett Svédországba. A férfit már a stockholmi repülőtéren őrizetbe vették, és azonnal vádat is emeltek ellene. Az nem tisztázott, hogy pontosan mivel vádolják, de a hírek kiberbűnözésről és adócsalásról is szólnak. Elképzelhető ugyanis, hogy Svartholm-nak is köze van a svéd adóhivatalt kiszolgáló Logica nevű IT cég rendszerének feltöréséhez, amelynek eredményeként 9000 svéd adózó adószáma szivárgott ki.

Svartholm ellen egyébként jogerős ítélet van érvényben Svédországban. A TPB kalózportál üzemeltetése okán jogerősen egy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, de büntetését külföldi tartózkodása okán nem kezdte meg.

(Via: TorrentFreak)

0 Tovább

Új logóval ünnepli az olimpiát a The Pirate Bay

A kalózoldalakon is népszerű az olimpia. A megnyitót több ezren töltötték le a The Pirate Bay oldaláról, amely ennek apropóján nevet és logót váltott.

A papírforma szerint felkerült az illegális letöltő és streaming oldalakra a londoni olimpia nyitóünnepségének felvétele. (Ahogy azt pénteki bejegyzésünkben már előre jeleztük, erre lehetett számítani.) Az eseményt követő 24 órában több százezren töltötték le csak a BitTorrent rendszeren keresztül a kalózfájlokat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a The Pirate Bay is logót és nevet váltott: The Olympic Bay névvel az olimpiai torrenteket listázza.

A kalózoldalnak persze nem titkolt célja, hogy a névvel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), illetve a közvetítési jogokat birtokló médiumok orra alá kívánnak borsot törni. Ezt az ötletet a NOB nem kis bosszúságára a pekingi olimpia esetében is elsütötték. Akkor egy rövid ideig az olimpia helyszínére utalva "The Beijing Bay" néven futott a felület.

(Via: TorrentFreak)

0 Tovább

Tízezrek követelik a megbocsátást

Július elején kegyelmi kérvényt nyújtott be a The Pirate Bay egyik alapítója a svéd hatóságokhoz. Peter Sunde-nek a közeljövőben kellene börtönbe vonulnia, hogy ezt elkerülje, felmentési kérelmét online petícióval is támogatja a kalóz közösség.

A számláló a blogbejegyzés írásnak pillanatában 111 ezer aláírást mutat.

A kalózoldal szóvivőjeként is ismert Peter Sunde nyolc hónapot kell börtönben töltsön a rá kiszabott jogerős ítélet szerint. Mivel Sunde már minden fellebbezési lehetőséget kihasznált, a büntetés elkerülése érdekében kegyelmi kérvényben kérte felmentését. Ebben ír munkahelye elvesztésének lehetőségéről, de arról is, véleménye szerint olyan bűnök miatt ítélték el, amelyeket nem követett el, és hogy valójában ő a szerzői jogi lobbi túlkapásainak áldozata, továbbá, hogy a ráeső, 100 millió korona összegű pénzbüntetést soha nem tudná megfizetni.

Annak érdekében, hogy a kegyelmi kérvénynek érvényt szerezzenek, a kalóz közösség online petíciót indított Sunde érdekében, amely mellé a The Pirate Bay jelenlegi üzemeltetői is odaálltak. Ennek köszönhetően a célként kitűzött tízezer aláírást néhány óra alatt elérték, sőt alig három nap alatt elérték a 100 ezres számot is. A cél pedig a 200 ezer fő elérése, ezt ugyanis a kezdeményezők szerint a svéd hatóságok már biztosan nem hagyhatják figyelmen kívül.

(Via: TorrentFreak)

1 Tovább

Európai bírósághoz fordulnak a TPB alapítók

Nagyon úgy tűnik, hogy a The Pirate Bay ügynek már sosem lesz vége! Miután a svéd bíróság az utolsó fellebbezési kérelmet elutasította, majd kijelölte, mely börtönökben kellene letölteniük a börtönbüntetést, az alapítók közül ketten most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak.

A The Pirate Bay négy alapítóját 2009-ben ítélte szabadságvesztésre a svéd bíróság szerzői jogok megsértésének elősegítése miatt. Fellebbezések sora és hosszas jogi huzavona után ez év elején Fredrik Neij, Peter Sunde és Carl Lundström ügyében megszületett a jogerős ítélet. (Negyedik társuk, Gottfrid Svartholm esetében ez tavaly októberben megtörtént. Svartholm tartózkodási helyéről azonban sem ügyvédjének, sem a perben érintett többi The Pirate Bay alapító tagnak nincsen tudomása, ezért az eljárást nélküle folytatták le, végrehajtani viszont ugyanezen okból nem tudják.)

A svéd határozat szerint Sunde 8 hónap, Neij 10 hónap, Lundström 4 hónap letöltendő börtönbüntetéssel néz szembe. Lundström büntetését elektronikus helyzetjelző viselése mellett közérdekű munkavégzéssel töltheti, Sunde és Neij azonban a múlt hónapban meg kellett volna kezdje büntetése leülését. Nem meglepő módon egyikük sem vonult börtönbe, ellenben újabb fronton, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt próbálnak védekezni a vádak és a büntetés ellen. A két alapító fellebbezési kérelmet nyújtott be az európai bírói szervhez, amelyben az uniós kereskedelmi irányelvekre hivatkozva a kalózoldal működésének legalitása mellett érvelnek.

A következő lépés az ügyben, hogy a bíróság határoz a fellebbezési kereset elfogadásáról vagy elutasításáról. Ha elfogadja, akkor még évekig húzódhat, mire európai ítélet is születik a TPB ügyben.

(via: TorrentFreak)

0 Tovább

Készül a doku a The Pirate Bay-ről

Az év végén, legkésőbb a jövő év elején tervezik megjelentetni az alkotók azt a dokumentumfilmet, amely a leghíresebb/leghírhedtebb torrent oldal alapítóinak történetét meséli el.

A TPB-AFK, vagyis a The Pirate Bay - Away from keyboard című dokut a svéd producer Simon Klose készíti, és a portál 2003-as indulásától a 2009-es bírósági per lezárásáig mutatja be az alapítók történetét. Szerepel benne a rendőrségi razzia, az alapítók elítélése és a fellebbezések sora is, és persze választ kaphatunk arra is, három számítógépőrült fiatal ötletéből miként vált a TPB a globális kalózmozgalom melegágyává és a szerzői jogvédők ősellenségévé.

A produkcióra a producer közösségi finanszírozásban gyűjtött pénzt. Klose közzétett egy adománygyűjtő felhívást, amelyre válaszul három nap alatt több mint elegendő összeg gyűlt össze a film elkészítéséhez. Az alábbi videóban az alkotó megköszöni a támogatók segítségét, és kapunk egy minimál bepillantást a filmbe is, ahogy az alapítók közül kettő a fellebbviteli bíróságra igyekszik.

(Via: TorrentFreak)

0 Tovább

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek