Azt hiszem ez az egyik legkritikusabb kérdés a hamisítás ellen küzdő szakemberek életében, hiszen megbízható adatok híján hiteltelenné válnának, amikor arról beszélnek, hogy a jogsértések ennyi vagy annyi kárt okoznak. Mivel azonban egy illegális tevékenységről van szó, természetszerű, hogy nem áll rendelkezésre száz százalékig pontos adat. Mégis mire alapozzák a becsléseiket?

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület közleménye szerint hiánypótló szándékkal elindította a HENT-füzetek sorozatot, aminek az első kötete a címben szereplő kérdésre igyekszik választ adni.

A füzetből kiderül, hogy a nemzetközi gyakorlatban a hamisítás mérésére eddig nem alakult ki egy széles körben elfogadott egységes metodológia, ám van három olyan módszer, amit a hatóságok és szakértők a becslések elkészítéséhez követnek.

1. Egyrészt a hivatalos jogérvényesítési statisztikai adatokat használják, vagyis a nyilvánosságra került eseteket veszik alapul. Ennek problémája, hogy ami kiderült kevesebb, mint ami nem, így az adatok csak a „jéghegy csúcsát” mutatják.

2. A fogyasztók megkérdezésén alapuló felméréseket végeznek. A közvélemény-kutatások segítségével lemérhetik, mennyire hajlanak az emberek hamis terméket vásárolni, aki megteszi, mit vesz és hol veszi. Ezzel a módszerrel a vásárlási gyakoriság és a legfontosabb beszerzési csatornák feltárhatók.

3. Végül közgazdasági modellszámításokat használnak. Ezekkel egy-egy iparág vagy nemzetgazdaság helyzetére adhatnak alapos becslést. Így készül például a BSA (Business Software Alliance) közismert kalózrátája vagy az Európai Unió munkahelyveszteségeit bemutató számításai.

A HENT-füzetek szintén most megjelent második kötete a hamisítás magyarországi helyzetéről ad átfogó képet, amelyhez módszerként a fent ismertetett jogérvényesítési és a közvélemény-kutatási adatokat használja.

A kiadványok letölthetők itt, a vonatkozó sajtóközlemény pedig itt.