Együttműködést vállalt az amerikai kormány illegális gyógyszerértékesítés akadályozására vonatkozó programjában a két óriásvállalat, a Google és a Microsoft. A hamisgyogyszer.hu oldal beszámolója szerint egy olyan non-profit szervezet alakul számítástechnikai, internetes, pénzügyi cégek részvételével, amelynek célja, hogy felszámolják a hamis és illegális gyógykészítményeket értékesítő online patikákat. Az elképzelések szerint a csatlakozó cégek közreműködésével, például a bankkártya tranzakciók korlátozásával vagy a domain nevek zárolásával sikerül ellehetetleníteni az illegális patikák működését.

Az akcióban a Google és a Microsoft mellett a Yahoo, a MasterCard, a Visa, az American Express és a Paypal is részt vesz.

Szakértői becslések szerint a 2010-es évben mintegy 75 milliárd dolláros forgalmat bonyolíthattak a gyógyszerhamisítók. A hamisítványok jelentős részét hivatalosnak és legálisnak tűnő online weboldalakon keresztül értékesítik. Fogyasztásuk veszélyes, mivel ellenőrizetlen körülmények között készülnek, nem megfelelő hatóanyag tartalommal rendelkeznek, továbbá gyakran olyan egészségkárosító összetevőket is tartalmaznak, mint például a ragasztó és a krétapor.