Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nem védi szerzői jog a felnőtt filmeket Németországban?

Csúnya kudarcként könyvelheti el a felnőtt filmeket forgalmazó Malibu Media egy Németországban indított jogsértési eljárása eredményét: a müncheni bíróság ugyanis kimondta, a stúdió produkciói mellőzik a szellemi ötleteket, így nem védi őket szerzői jog.

0 Tovább

Ismert márkák koppintásával provokálnak a német kalózok

Provokatív plakátokkal készült a 2013. januári tartományi választásokra a német Kalózpárt Alsó-Szászországban. Kreatívjaik ismert márkák színeit és logóját koppintják, igazodva ezzel a párt szabad megosztást hangsúlyozó elképzeléséhez.

0 Tovább

Nem felelősek a szülők gyermekeik kalózkodásáért?

Egy német bírósági ítélet szerint nem vonhatók felelősségre a szülők, ha gyermekük a családi internet előfizetést használva kalózkodik. A bíróság szerint alapos ok nélkül a szülő nem köteles figyelni vagy szoftverekkel akadályozni, hogy mit csinál a gyerek a világhálón.

Az ügy még 2007-ben indult, amikor jogvédők észlelték, hogy egyetlen németországi IP-címről több mint 1100 kalóz zenét osztottak meg. Az ügyben nyomozás indult, amelynek során azonosították az IP-cím tulajdonosait, majd házkutatást tartottak az azonosított német házaspár otthonában. A helyszínen lefoglaltak egy számítógépet, amelyre kétféle fájlcserélő szoftver is telepítve volt. A számítógépről kiderült, hogy azt nem a házaspár, hanem akkor 13 éves fiuk használta. Bár a bizonyítékok egyértelműek voltak, a szülők nem voltak hajlandóak kártérítést fizetni a szerzői jogosultaknak, ezért bírósági ügy lett az esetből.

0 Tovább

Varázsát veszti a német kalózpárt

Botrányok, szervezetlenség, hiteltelenség - ez jellemzi a német Kalóz pártot. Képviselő jelöltjeik hiába szerepeltek jól az elmúlt tartományi választásokon, a dolgos hátköznapokban már nehezen boldogulnak.

A párt logójával ellátott patkányfigura

2 Tovább

Parlamenti győzelem animálva

Ha hírolvasók vagytok, bizonyára hallottatok róla, hogy a német Kalózpárt a hétvégén megtartott voksoláson, a szavazatok jelentős százalékát megszerezve bekerült a berlini tartományi parlamentbe. Mivel a hírt sokan megírták, nem részletezzük a történetet (a részleteket elolvashatjátok itt), hanem a tajvani Next Media Animation jóvoltából megmutatjuk, hogy néz ki ez a győzelem animálva.

0 Tovább
«
12

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek