Provokatív plakátokkal készült a 2013. januári tartományi választásokra a német Kalózpárt Alsó-Szászországban. Kreatívjaik ismert márkák színeit és logóját koppintják, igazodva ezzel a párt szabad megosztást hangsúlyozó elképzeléséhez.

  

A német Kalózpárt 2011 és 2012 során látványos eredményeket ért el a német tartományi választások során. Tucatnyi képviselőjük került be Berlin, a Saar-vidék, Észak-Rajna-Vesztfália és Schleswig-Holstein tartományok képviselő testületébe is. Bár a közvélemény-kutatások azt mutatják, a korábbi sikerek óta a párt sokat veszített népszerűségéből, ráadásul a párt vezetése is kaotikus, megválasztott képviselőiknek pedig nehézséget okoz a politikusi szerep (erről lásd Varázsát veszti a német kalózpárt c. írásunkat), a kalózok jövőre is megmérettetnék magukat a politikai porondon. Mielőtt azonban a 2013-as szövetségi választásoknak nekifutnának, a januárban esedékes alsó-szászországi választásokkal próbálkoznak.

A párt a napokban mutatta be az alsó-szászországi kampány plakátjait, amellyel szándékosan provokálják a jogvédőket és a szellemitulajdon-jogok jogosultjait. Ezeken ugyanis ismert márkák, köztük az IKEA, a McDonald's, a Milka színei és logói köszönnek vissza a kalózok voksolásra bíztató üzenetivel.

A kalózpárt egyik helyi jelöltje szerint a plakátokon szándékosan nem ígérnek a programjukra vonatkozóan semmit, hanem azt szeretnék, hogy a választok olvassanak utána az induló pártok programjainak, aztán élve állampolgári jogaikkal, menjenek el szavazni.

(Via: TorrentFreak)