Úgy tűnik, a zenei CD-k, köszönik, jól vannak és kelendőek, hiszen valakiknek megéri a hamisítás kockázata is. Az eddigi legnagyobb illegális, Angliába tartó szállítmányt foglalták le a manchesteri repülőtéren.

Az észak-angliai repülőtér vámosai mintegy negyedmillió font értékű szállítmányra bukkantak a Hong Kong-ból küldött csomagok között. A vámhatóság munkáját a BPI és IFPI zenei jogvédő szervezetek segítették az akció során. Az 1200 kilós szállítmány egy olyan konténerben utazott, amelyben a papírok szerint autókba szánt mp3 lejátszóknak kellett volna lenniük. Valójában több előadó sokezer hamis CD-je fogadta a vámügyi nyomozókat.

Tony Crampton, a londoni rendőrség gazdasági ügyekre szakosodott csoportjának főfelügyelője arra emlékeztetett, hogy a karácsonyt megelőző időszakban különösen fontos a határozott fellépés a hamisítókkal szemben. – Ezen a héten akcióinkkal komoly akadályt gördítettünk a hamis CD-k angliai értékesítése útjába – fogalmazott. – A hamisítás évente több tízmillió font adókiesést okoz, árt a legális kereskedelemnek, és gyakran a fogyasztókat is megtéveszti, amikor az elvártnál rosszabb színvonalú terméket kapnak a pénzükért – tette hozzá.

A BPI klózkodás elleni küzdelemért felelős igazgatója, David Wood felidézte, hogy a zeneipar szereplői évente százmillió font veszteséget kénytelenek elkönyvelni a szigetországban a hamisítványok kereskedelme és a kalózkodás miatt. A lemezkiadókat képviselő BPI a brit hanglemezek 90 százalékának ügyében illetékes.

Persze sokakban megfogalmazódhat a kérdés: hogy lehet versenyképes egy CD, még ha hamisított is, a fél dollárért legálisan is letölthető zenékkel? Úgy tűnik, korai még a fizikai adathordozókat temetni!

(VIA: BBC)