Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Saját márkáit védi New York

NYC, NYPD, FDNY - ezeket a védjegyeket, mind ismerjük, ha máshonnan nem, a hollywoodi filmekből és a tévésorozatokból. Kevesebben tudják azonban, hogy New York által felépített városimázs és a kapcsolódó szuvenír termékek komoly gazdasági bevételt jelentenek a városnak, olyan bevételt, amit városfejlesztésre és egyéb közhasznú tevékenységre fordíthatnak. Éppen ezért a hamisításuk elleni fellépés is szükséges, sőt a hírek szerint sikeres is.

Az AM New York portál szerint a New York-i hatóságok komolyan veszik feladatukat. Folyamatosan ellenőrzik a helyi kereskedők portékáik, nem ritkán egy nap többször is, hogy megbizonyosodjanak róla, az NYC feliratú póló vagy az FDNY címkéjű baseball sapka nem hamisítvány. A helyi kereskedők a szigorú kontrollnak köszönhetően tudják is, nem érdemes hamisítványok értékesítésével próbálkozniuk.

A tapasztalatok szerint 911 után ugrott meg látványosan az érdeklődés a New York-hoz köthető cikkek iránt, és így a hamisítványok is nagyszámban jelentek meg. Hogy elejét vegyék a problémának, új típusú címkézést és hologramos jelzést vezettek be, amelyek a termék eredetiségét hivatottak igazolni. Az elmúlt években 800 - csak idén augusztusig 150 - felszólító levelet küldtek ki, amelyben felszólítják a kereskedőket a hamisítványok értékesítésének felfüggesztésére, ellenkező esetben ezek a jogszabályi szinten meghatározott 2 millió dolláros bírsággal és 10 év szabadságvesztéssel kénytelenek szembenézni. Mintegy 1000 olyan domain nevet is zároltattak, amelyek illetéktelenül használják a város védjegyeit, miközben a hatóságok egyre több jogsértőt vettek őrizetbe.

New York ugyanakkor hajlik a megegyezésre és nem ragaszkodik a bírósági pereskedéshez, ha nem szükséges. Egy floridai étterem tulajdonosával például megállapodtak arról, hogy a cég New York hatósági körzetén kívül használhatja az NYPD Pizza nevet, miután a tulajdonos azzal érvelt, hogy a névválasztással a város előtt kívánt tisztelegni.

A városi szakértők szerint idén akár a 24 millió dollárt is elérheti ezeknek a városi relikviáknak az értékesítése. Ez az összeg annak köszönhető, hogy a fenti intézkedések hatására ma már alig látni hamisítványt a környéken. A közelmúltban Los Angeles kikötőjében találtak ugyan 100 karton Kínában gyártott, hamis NYPD sapkát, de az ilyen esetek ma már ritkaságnak számítanak.

0 Tovább

Ötvenezer hamis baseballsapka egyetlen fogásból

Egyetlen rajtaütés során ötvenezer hamis, többségében New York Yankees jelölésű baseballsapkát foglaltak le az illetékes hatóságok a newarki kikötőben.

A július végén talált nagy mennyiségű hamisítványról csak most nyilatkozott a rendőrség. A termékek összértéke megközelíti az egymillió dollárt. A fejfedőket feltehetően utcai árusoknak szánták a feladók – vélekedett a Határőrség szóvivője, Anthony Bucci. Konkrétumokról azonban egyelőre nem tudott beszámolni, mert még keresik a lehetséges hamisítókat és a konténer feladóit, címzettjeit – tudósított a New Jersey Today.

A hivatalos papírok szerint a konténernek egyébként háztartási cikkeket kellett volna tartalmaznia. A sapkák a hatóság közlése szerint többnyire silány minőségűek voltak, és nem szerepelt rajtuk semmiféle utalás a bitorolt védjegyek, köztük luxusmárkák licenceire.

 

Az árusoknak valószínűleg azonban mindezek ellenére is könnyű dolga lett volna. A jenkik logójával ellátott baseballsapkák nem csak a nagy almában, de egész Amerika- és világszerte a legnépszerűbbek és legkelendőbbek közé tartoznak. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy már hosszú évek, évtizedek óta a hamisítók kedvelt célpontja. Erről nem csak a híradásokban bizonyosodhatunk meg, de a videómegosztókon is bőven akad felvétel, amely sapkák eredetiségét firtatja, vagy éppen tipped ad, hogyan kerülhetjük el a hamisítványokat.

Az akcióról egyébként Robert E. Perez, a városi rendőrség műveleti vezetője azt nyilatkozta a fogás a területen dolgozó munkatársak szakértelmének és éberségének bizonyítéka. A hamisítványok forgalomba kerülésének megakadályozása kulcsfontosságú, a fogyasztók mellett az amerikai gazdaságot is védi – nyilatkozta a parancsnok.

 

0 Tovább

Még a New York-i divatgurukat is átverik a hamisítók

Talán emlékeztek arra a Szex és New York epizódra, amikor Samantha meggyőzi Carrie-t, hogy vegyenek az egyik világmárkát koppintó hamis táskát egy utcai árustól, ám Carrie végül nem megy bele az üzletbe, mert neki szüksége van arra a tudatra, hogy az eredetit birtokolja.

Mostanság talán a nagy divatguru, Carrie is elbizonytalanodna, mert internetes oldalakon, elsősorban az eBay-en igazán kedvező árakon kínálják különböző világmárkák táskáit. Sokszor a legnagyobb szakértők sem tudják eldönteni, hogy igazival vagy hamisítvánnyal van dolguk. A New York Magazine néhány példát is talált arra, hogy még a szakértőket is átverik néha.

Az elismert divatfotós Karineh Gurjian-Angelo egy Yves Saint Laurent kézitáskát vett az eBay-en 300 dollárért. Nem volt benne biztos, hogy eredeti, amikor az interneten megvette, ám a kézhezvételkor minden kétsége elszállt. Biztos volt benne, hogy jó boltot csinált, hiszen potom pénzért jutott egy eredeti táskához. Az igazságra csak akkor döbbent rá, amikor letörött a táska füle, és elvitte a táskát javítani egy YSL márkaboltba. Ott ahelyett, hogy megjavították volna felhívták Gurjian-Angelo figyelmét, hogy hamisítványt birtokol. Az eladó ráadásul kioktatta a fotóst, fel hívva a figyelmét a rossz minőségű varrásra és a táska aljáról hiányzó dombornyomásra.

- Úgy éreztem magam, mint az iskolában az igazgatói irodában – mondta Gurjian-Angelo a New York Magazine-nak.

Nem járt sokkal jobban Vickie Laliotis divatblogger sem, aki egy Chanel táskát vásárolt az egyik helyi turkálóban. Megvizsgálta és azt gondolta eredeti, hiszen jó minőségű volt és a logót is a helyén találta. Ki is pengetett érte 100 dollárt. Később újra megvizsgálta és a varrásból, és egyéb elsőre fel nem tűnt jelekből arra következtetett, hogy hamisítványnal van dolga.

- Nem bírtam hordani. Úgy éreztem, hogy egy csaló vagyok – nyilatkozta Vickie.

A világmárkák képviselői szerint biztosra csak akkor mehetünk, ha márkaboltban vásárolunk. Más szóval akkor mehetsz biztosra, hogy eredeti táskát vásárolsz, ha van elég pénzed kifizetni a teljes árat, ahelyett, hogy jó üzletet csinál a piacon vagy a neten.

 

2 Tovább
12
»

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek