Manapság már világszínvonalú autógyártás folyik Kínában, persze ettől függetlenül a kínai autók nagy része még mindig hasonlít a nyugati márkák jól fogyó típusaira. Az 1960-as években azonban még nem, hogy fejlett autógyártás, de ipar sem nagyon volt az akkoriban agrárországnak számító államban. Álmodni azonban már akkor is nagyot mertek, például egy repülőautót. 

A Hong Kongi Műszaki Egyetemen található régi kínai magazin, a durva magyar fordításban „Mindennapi tudomány” egyik számának címlapja legalábbis erre enged következtetni. Persze mondanunk sem kell, hogy nem csak a repülő autó ötlete, de még a grafikai megvalósítása is koppintás. A régi kínai újságban szereplő szerkezet ugyanis kísértetiesen hasonlít arra, amit néhány évvel annak megjelenése előtt a hasonló nevű és hasonló tematikájú, amerikai Popular Mechanics című magazinban bemutattak, sőt egy könyv borítójaként is felhasználtak.

Hogy miért szerepelt a repülő autó a „Nagy Ugrás” időszakát élő Kína elsőszámú technikai magazinjában, nem sejtjük. Valószínűleg ez a jövőbe mutató találmány is Kína nyugati életszínvonalhoz való felzárkózási vágyát hivatott szimbolizálni. Mindenesetre történelmi érdekességként érdemesnek találtuk megemlékezni a koppintott repülő autóról.

via: gizmodo