A szingapúri vámhatóságok 77 850 lefoglalt, hamis Smirnoff márkajelzésű üveget adott át a márka jogos tulajdonosának, a Diageo-nak. Az illegális másolatokat még tavaly júniusban foglalták le, azonban csak most kerülhet sor az üvegek végső megsemmisítésére.

 

A 11 konténernyi hamis vodkás üveget és címkét a vámosok egy „általános” megnevezésű szállítmányban szúrták ki, amely egy közeli dél-kelet ázsiai országból érkeztek a városállamba, valószínűleg azért, hogy ott hamis vodkával töltsék meg a palackokat.

A hamis áruk lefoglalása után a Diageo azonnal indítványt nyújtott be a szingapúri hatóságoknak azért, hogy azok szolgáltassák ki az üvegeket megsemmisítésre. A jogi folyamat december 26-án ért a végére, ugyanis ekkor adták át a vámosok a márka tulajdonosainak a lefoglalt palackokat.

A vámhatóságok az utóbbi időben különös figyelmet fordítanak a hamis alkoholos italok kiszűrésére, ugyanis a gyógyszerhamisítás mellett ez az egyik legveszélyesebb területe a hamisításnak, mivel az ezzel foglalatoskodó bűnözői csoportok előszeretettel kevernek bele egészségre rendkívül ártalmas szereket is az általuk készített hamisítványokba. Ráadásul a laikus fogyasztó számára nehéz is megkülönböztetni a másolt terméket az eredetitől.

via: Harpers