Igencsak meglepődhettek a kínai Louhe city állatkertbe látogatók, amikor a beígért oroszlán helyett, egy tibeti masztiff fogadta őket az egyik kifutón. A Kína Közép-Henan tartományában található állatkert vezetői ugyanis azt gondolták, hogy pár hétre észrevétlenül kicserélhetik az állatok királyát egy kutyára.

A csere akkor lepleződött le, amikor az eb megugatott egy kisfiút. Mint kiderült az állatkert vezetői az afrikai oroszlánt elküldték egy tenyésztési központba. A fő látványosság elvesztését viszont nem szerették volna nagydobra verni, ezért úgy döntöttek, hogy a nagymacskát egy tibeti masztiffal helyettesítik. Az ötlet egyébként egy rövid ideig működőképes is volt, mivel a kutya kétségkívül hasonlít az oroszlánra, persze az álca csak addig tartott, míg el nem szólta magát!

A kutya-nagymacska csere azonban csak a jéghegy csúcsa volt, ugyanis a lebukás után kiderült, hogy nem csak ebben az esetben csaltak az állatkert dolgozói. A farkasok helyett például szintén csak hétköznapi ebeket találtak, míg a leopárd helyén egy sarki róka színlelte, hogy több mint ami.

via: npr