Az ugandai Telekommunikációs Bizottság vezetője, Godfrey Mutable bejelentette: még februárban elkezdik kivonni a forgalomból az országban lévő hamis mobiltelefonokat.
A bizottság a piac megtisztítására irányuló program elindítását a múltban már többször is elhalasztotta, mondván hiányzik az annak végrehajtásához szükséges pénz és technológia. A kifogások között szerepelt az is, hogy szerintük a lakosság nem tudna különbséget tenni az eredeti és a hamis eszközök között.
A piac megtisztítása azonban számos előnnyel jár a jövőre nézve, a környezetvédelemtől kezdve az anyagiakon át egészen a biztonságig, hiszen az illegális mobiltelefonok nem egyszer okoztak már halálos baleseteket is.
Az ugandai hatóságok számára minden bizonnyal megkönnyítette a döntést az is, hogy a tavaly ősszel elindított, hasonló kenyai program már sikeresen működik. Az elmúlt pár hónap alatt ugyanis több mint egymillió hamis készüléket vontak ki a forgalomból a harminc millióra becsült darabból.
A döntés meghozataláért már régóta lobbizó mobilgyártók és telekommunikációs cégek egyaránt teljes körű támogatásukról biztosították a bizottságot.
via: pctechmag
Utolsó kommentek