Százezer jüannál,15ezer amerikai dollárnál is magasabb áron cserélnek gazdát egyes, kortárs kínai festőknek tulajdonított képek a pekingi műtárgy-piacon, adta hírül Kínai Központi Televízió (CCTV).

A képek valós értéke jellemzően párszáz jüan körül alakul, ám a hamis eredet-igazolásoknak köszönhetően sok gyanútlan vevőt megtévesztenek velük. Az igazolások elterjedt hamisítása nyílt titoknak számít a műtárgy-kereskedelemben, hangzott el a tévéműsorban.

Wang úr, a shangdongi műgyűjtő két festményt vett a pekingi Rong Bao Hszuan galéria kínálatából, összesen tízezer jüanért. Mindkettőn szerepelt a művészek szignója, és az eredetiség-igazolás a patinás, több mint háromszáz éve üzemelő, régiségekkel kereskedő Rong Bao Zhai üzlet nevében kiállítva. Az eladó bolt szerint híres és elismert kortárs festők vásznait adták el, amelyek esetében csak a hitelesítésért darabonként 220 jüant fizettek.

Azonban a Rong Bao Zhai neve elhallgatását kérő munkatársa elmondta a tévériportban, hogy ők sosem állítottak ki ilyen igazolásokat - saját portékájuk esetében sem, és más kereskedők számára sem végeznek hitelesítést. Az ezzel a kijelentéssel szembesített galéria ezután a tévékamera előtt elismerte, hogy hamisítványokat adtak el. Elárulták, hogy az eredeti művekről nagy felbontású fényképeket készítenek, és ezekről készíttetnek festőkkel másolatokat.

A hamis képek elsőszámú forrása a pekingi Pandzsiajuan régiség-piac, ahol naponta akár tízezer festmény és grafika is vevőre talál. A hamisítók a kortárs műtárgyak piacának dinamiks növekedéséből igyekeznek hasznot húzni. A statisztikák szerint 2009 és 2010 között megduplázódott a műtárgy-aukciók össz-forgalma az országban. Egy elismert festő alkotása ma igen jó befektetésnek számít Kínában.

Mint a pórul járt Wang úr elmondta az adásban, jelenleg hiányzik a műtárgyak megbízható hitelesítését végző szervezet vagy hatóság az országban. Mint azt a Kínai Kulturális Értékek Szövetsége is megerősítette, az e téren hozott kormányzati döntések végrehajtása akadozik, a rendőrség a legtöbbször nem képes érdemben tenni a hamisítványok kiszűréséért. Mindez pedig alááshatja a műkincs-piaci növekedést.

(Via: Global Times)