Manapság annyira sok illegális, kalóz tartalom található az interneten, hogy az olyan nagy jogtulajdonosok, mint például a Microsoft, nem engedhetik meg maguknak, hogy emberi erővel derítsék fel az egyes eseteket. Így ezek a cégek, köztük a szoftveróriás is, automatikusan működő szolgáltatásokat vesznek igénybe, hogy a Digital Millenium Copyright Act-ra (DMCA) hivatkozva eltávolítási kérelmeket nyújthassank be a kalóz oldalak ellen. A Microsoft automata kérvényezője, a LeakID, a napokban viszont egy megmosolyogtató hibát okozott, a cég oldalait próbálta meg töröltetni a Google adatbázisából.

A kalózkodás miatt bejelentett linkek, mint ahogy az a képen is látható, a Microsoft francia nyelvű oldalaira mutatnak. Az automata panasztevő szolgáltatás tehát alapvető hibát vétett. A Google-nél azonban kiszúrták a hibát, így a szoftveróriás francia nyelvű oldalai továbbra is elérhetőek. Hasonló problémája volt egyébként az HBO-nak is, februárban szintén az automatizmus hibája miatt majdnem letiltották a mozicsatorna honlapját.

Az esetek sajnálatos tanulsága, hogy a kalóz ellenes technológiák még mindig nem elég hatékonyak, így mindenképp fontos, hogy az érintett jogtulajdonosok éberek maradjanak.

via: Mashable