Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kalóz lesz a legfiatalabb EP képviselő!

A jövő hónapban 18 új európai parlamenti képviselő foglalhatja el helyét az uniós testületben. Az új képviselők között ott fog ülni a svéd Amelia Andersdotter, aki a helyi Kalózpárt küldöttjeként a legfiatalabb képviselőként politizál majd a európai testületben.

Andersdotter kisasszony még a 2009-es EP-választások során szerzett képviselői mandátumot, amikor is a svéd Kalózpárt a voksok 7 százalékát szerezte meg a szavazáson. Az újonnan felálló testületbe azonban még csak egy képviselőt delegálhatott, a szavazati aránynak megfelelő második helyet a Lisszaboni Szerződés biztosította a párt számára. Ez a dokumentum ugyanis némileg módosította a nemzeti képviselők számát és ezek eloszlását. A Lisszaboni Szerződés néhány hónappal az EP-választásokat követően lépett hatályba, de két év kellett ahhoz, hogy rendelkezéseit a gyakorlatba is átültessék, így a plusz 18 képviselő csak ez év végén kezdheti meg munkáját.

Amelia Andersdotter, a legfiatalabb EP-képviselő (Forrás: TorrentFreak)

Az a tény, hogy egy kalózpárt bejutott az Európai Parlament képviselőtestületébe már önmagában is kuriózum, azonban decemberben beiktatandó képviselője még egy rekordot tartogat a párt számára. A hölgy lesz ugyanis a legfiatalabb parlamenti képviselő. Már megválasztásakor, 21 évesen is ő volt a legifjabb jelölt, és most közel 24 évesen még mindig nem akad nála idősebb.

Andersdotter kora ellenére nagyon eltökélt célokkal kezdi meg munkáját. Tervei között szerepel, hogy az európai telekommunikációs szektort érintő versenyjogi szabályozás felülvizsgálatával foglalkozzon, és természetesen érdekelt a szellemitulajdon-jogok kérdésében. Emellett szeretné ösztönözni és segíteni a nemzeti kalózpártokat, meglátása szerint ugyanis a kiegyensúlyozottság érdekében minden nemzeti parlamenti testületben kellene, hogy üljön kalóz képviselő.

0 Tovább

Kalózrum lesz a The Pirate Bay-ből!

Ügyesen lavírozott egy Svédországban érdekelt vállalkozó - különböző alkoholos italok, főleg persze rumok számára levédette a The Pirate Bay márkanevet. Gondoltátok volna, hogy a TPB neve nincs levédetve?

Tehát, a TorrentFreak híre szerint Colin Scragg gondolt egyet, és úgy döntött, kihasználja a kalózportál ismertségét, és a kalózok hullámát meglovagolva próbál meg az alkoholos italok piacán érvényesülni. Mint mondja, 2009-ben, mikor a The Pirate Bay alapítóit elítélte a svéd bíróság, majd a Global Gaming Factory X bejelentette, hogy megvásárolná az oldalt, akkora médiafelhajtás volt a TPB körül, ami garantálta, hogy a név a világ szinte minden táján ismertté váljon. Ekkor kiderítette, hogy a név nincs még levédetve, így a maga hasznára elindította a folyamatot.

Az igény persze akadályba ütközött, de ami meglepő, hogy nem a The Pirate Bay részéről, hanem a skót Captain Morgan gyártójától, aki sérelmezte, hogy a Pirate Bay márkanév egy ital esetében összekeverhető lenne saját terméke, a Parrot Bay rum nevével. Némi jogvita után azonban Scragg sikerrel járt, megkapta a The Pirate Bay márkanevet, amelyet védjegyként, rumok, röviditalok és sörök gyártása és terjesztése esetében is használhat.

Cloin Scragg az ismert kalózhajóval címkézett palackkal a kezében (Forrás: realtid.se)

Némi fennakadás azért még akadt a dologban. Amikor a vállalkozó elindította a védjegykérelmi folyamatot, még egy alkoholos italokkal foglalkozó vállalkozás alkalmazásában állt, a kérelmet azonban nem a cég, hanem a maga nevében nyújtotta be. Ez persze összekülönbözést eredményezett felettesei és közte, amelynek eredményekén megvált munkaadójától. Most hogy független és nulla marketing befektetés nélkül egy világmárka tulajdonosa lett, már csak az a kérdés, ki tudja-e használni a lehetőséget, illetve, hogy mikor bukkannak fel az aranybarna italt tartalmazó TPB-s palackok a boltok polcain…

0 Tovább

Neten az új Madonna dal...

Kiszivárgásról szóló hír rázta meg tegnap a zeneipart: Madonna készülő új albumának első tervezett single-je idő előtt bukkant fel az interneten. A popzene nagy asszonyának új korongja jövő tavasszal jelenne meg, erről az első számot 2012. február-március folyamán tervezték bemutatni. A "Gimme All Your Love" azonban már elérhető a különböző online felületeken.

A Billboard.biz híre szerint előbb egy-egy dalrészlet kezdett el keringeni a világhálón, majd az egész dal demó verziója is kikerült a netre.

Az énekesnő menedzsere szerint Madonna örül annak, hogy a közönség pozitívan fogadja az új számot, csalódott azonban, hogy az idő előtt került nyilvánosságra. Az énekesnő állítólag azzal kommentálta az esetet, hogy "az igazi rajongói nem tennének ilyet".

A BBC News szerint nem ez az első eset, hogy Madonna ilyen helyzettel szembesül. Korábban Music című albuma is kiszivárgott, ezért amikor a következő American Life című lemezét megjelentette, az illegális fájlmegosztás ellen sajátos kampányba kezdett. A Napster oldalára feltöltötték a címadó dal egy módosított verzióját, amiben a letöltők hallhatták, ahogy Madonna azt kérdezi tőlük: "Mit képzelsz, mit csinálsz?"

(Kép forrása: Wikipédia)

0 Tovább

Kalózok kizárva!

Érdekes történetről ír a TorrentFreak egy friss cikkében: nem engedték be a svéd Kalózpártot a legnagyobb helyi számítógépes játékkiállításra, a Gamex showra. A cikk szerint a párt jelenléte még a kiállítás hirdetésein is szerepelt, ám a november 3-a és 6-a között megtartott eseményen már nem lehettek ott. A kalózok képviselője szerint néhány nappal a nyitás előtt vette fel a párttal a kapcsolatot a Gamex képviselője, és tájékoztatta róla, a Kalózpárt nem vehet részt kiállítóként az eseményen.

A Gamex azzal indokolta döntését, hogy a rendezvény a játékipar képviselőinek bemutatkozó helye, amelybe nem szeretnék belekeverni a politikai érdekellentéteket. A Gamex szerint a párt jelenléte problémás lenne, főleg, hogy bizonyos tevékenységük a büntetőjog hatálya alá eshet. (Ne felejtsük el, hogy a svéd kalózpárt rendre kiáll a The Pirate Bay mellett, amelynek üzemeltetőit börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Igaz, az ítélet a négy személy közül még csak egy esetében jogerős.)

A show kiállítói között olyan cégek szerepeltek egyébként, mint a Warner, a Sony, a Disney, a Microsoft vagy Nintendo. Bár nincs bizonyíték arra, hogy ezek bármelyike lobbizott volna a Kalózpárt jelenléte ellen, a Gamex minimum bután oldotta meg a helyzetet. Azzal ugyanis, hogy előbb engedte, majd visszavonta a kalózok részvételét, teret engedett a konspirációs elméleteknek (ki fúrt ki kit?), illetve akaratlanul is jelentős figyelmet generált az illegális letöltés mellett kardoskodó pártnak. Ezek ugyanis a maguk javára fordítva a helyzetet, a show helyszíne előtt felállítottak egy kisebb standot, és ingyen pólót osztogatva tájékoztatták a látogatókat, hogy ők bizony lettek zárva...

0 Tovább

TPB, Btjunkie, IsoHunt és társaik

Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) a korábbi évekhez hasonlóan idén is elkészítette éves összeállítását azokról a weboldalakról és fizikai piacokról, amelyek a jogvédők szerint világszerte a legnagyobb kárt okozzák a filmiparnak. Lássuk, melyek ezek!

A HENT híre szerint az MPAA a fájlcserélő és torrent hálózatok között olyan weboldalakat nevesít, mint a The Pirate Bay és a Btjunkie, a kanadai IsoHunt és Kat.ph, az orosz Rutracker, az ukrán Demonoid és a kínai Xunlei.

A file-hosting és streaming felületek között a Hollandiából működő Megaupload és Megavideo, a brit Putlocker.com és az oroszországi VKontakte is szerepel a listán. Ez utóbbi bár közösségi oldalként jött létre, felhasználói számos jogsértő zenei és filmes tartalmat töltenek fel rá.

A jogsértő tartalmat közvetlenül nem tartalmazó, de az ezekre mutató linkeket listázó weblapok közül az orosz Video2k.tv, a német Letmewatchthis.ch, a Romániából üzemelő Movie2k.to, a spanyolországi Seriesyonkis.com és a brazil 3000filmes oldalakat minősítette kiemelten károsnak a filmipari szervezet.

A fizikai piacok körében több tucatnyi olyan kereskedelmi egységet és régiót határoztak meg a jogvédők, ahol hamis optikai lemezeket és kalózfilmeket adnak el nagy mennyiségben. Ezek között mexikói, indiai, indonéz, ukrán és thai piacok szerepelnek elsősorban, de a kanadai Toronto és Moszkva városának egy-egy piaca is helyet kapott, valamint kiemelték a paraguayi, argentin, brazil határháromszöget, és Írország – Észak-Írország határán fekvő Jonesborough piacát, amelyek állásfoglalásuk szerint földrajzi helyzetükből adódóan az illegális kereskedelem melegágyának tekinthetők.

Ha a teljes listára és az indoklásokra is kíváncsiak vagytok, ITT elolvashatjátok a jelentést.

0 Tovább

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek