Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A filmgyárak célkeresztjében a Google

Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) tegnap nyilvánosságra hozott jelentésével a Google keresőóriás felelősségét firtatja abban, hogy a kalózoldalak könnyen elérhetőek az interneten.

Miközben az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma (Commerce Department) különböző jogi lehetőségeket fontolgat a szellemi tulajdon hatékonyabb védelme érdekében, az MPAA mintha ötleteket szeretne adni a döntéshozóknak. Tegnap publikált kutatásuk megállapítja, hogy az illegális tartalmakat kínáló URL-ekre az esetek 82 százalékában a Google segítségével jutnak el a felhasználók.

Ebben önmagában semmi meglepő sem lenne, de ha figyelembe vesszük, hogy alig egy hónapja azt írták a Minisztériumnak, hogy a „vállalati etika” jegyében az „internetes ökoszisztéma” minden szereplőjének együtt kell működnie a kalózkodás ellen, akkor sejthető: a keresőcégeken keresztül terveznek újabb lépéseket tenni a webes kalózkodás visszaszorítása felé.

Erre politikai szándék is mutatkozik. Kalifornia állam demokrata párti kongresszusi képviselője, Adam Schiff szerint „a kutatás eredményei azt mutatják, hogy a keresőmotorok üzemeltetőinek sokkal többet kell tenniük, hogy ne vezessék a felhasználókat törvényen kívüli webhelyekre. Mindenki csak nyerhet, ha a legális tartalom felé terelik a forgalmat: a tartalmak előállítói, az amerikai gazdaság és maguk a fogyasztók is.”

A Google nem kommentálta a friss bejelentést, ám néhány hete publikált saját jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy a keresőmotorok nem játszanak jelentős szerepet a kalózoldalak forgalmában. Hangsúlyozták, hogy saját keresőjüket folyamatosan a legális tartalmak preferálása irányába fejlesztik, és a jogtulajdonosok találat-eltávolító kérelmeinek is helyt adnak.

Az MPAA ugyanakkor rámutatott, hogy a 2012 nyarán a Google algoritmusában bevezetett változások nem értek célt. Álláspontjuk szerint „nincs bizonyíték rá”, hogy a keresési találatok között csökkent volna a kalózoldalak előfordulási gyakorisága.
VIA: Wired

0 Tovább

Az NFL nem hagyja magát

Internetes előadáson, webináriumon ismertette a hamisítók elleni intézkedéseit a profi amerikaifoci liga, az NFL. Márpedig, ha valaki, akkor ők sokat tudnának mesélni a csapatok és a liga védjegyeinek törvénytelen bitorlásáról. Egy kisebb hadsereg védi a jogokat!

A liga jogi "all-star csapatában" egyaránt találni alkalmazott és külső jogtanácsosokat. Legújabb akciójukról, a hamisított ruházati cikkeket kínáló illegális weboldalak elleni fellépésről Dolores Dibella árult el fontos részleteket.

A hamisítás ellen hatékony stratégia csak átfogó szemlélettel készíthető. A liga ennek megfelelően összefogja, koordinálja mind a 32 csapat jogászait. De rajtuk kívül állandó kapcsolatot tartanak fent az állami hatóságok mellett olyan jogvédő vállalkozásokkal, mint a MarkMonitor, magánnyomozó cégekkel, mint a Kroll, illetve számos külső tanácsadóval is együtt dolgoznak a közös cél érdekében.

A Vörös Zóna hadművelet - amely kevéssé meglepő módon a pályák egy jellegzetes területéről kapta nevét - keretében csak a közelmúltban százezer dollár értékű hamis Super Bowl belépőjegyet és 200 ezer hamis árucikket kapcsoltak le közös erőfeszítéseikkel.

A hamisítás hagyományos csatornái mellett azonban egyre nagyobb kihívást jelentenek azok a hitelesnek tűnő online boltok, amelyek fantomszerű üzemeltetői gyakran kámforrá válnak, ha megsejtik, hogy lelepleződtek. Dibella elmondta, hogy a közös munkacsoport folyamatosan monitorozza az internetet, a hamisítványok után kutatva. Ha feketén működő helyekre bukkannak, azonnal jogi felszólítást küldenek, de ezzel egyidőben intézkednek arról is, hogy az internetes keresők ne adják ki a találatok között webcímüket. A nagy aukciós oldalakat is folyamatosan figyelmeztetik a feketézőkre. A visszaesőkkel és a kirívóan nagy jogsértőkkel szemben pedig polgári peres eljárást indítanak.

0 Tovább

A Google a kalózkodás ellen

A napokban tette közzé friss kalózellenes jelentését a Google, amelyben részletesen beszámol arról, hogy miként próbálják visszaszorítani a gyanús tevékenységeket oldalaikon. Az anyag itt érhető el Google Docs formában. A keresőóriás állítja, az illegális tartalmakat keresők nem az ő rendszerükön keresztül jutnak el a torrent oldalakra, ennek ellenére mindent megtesznek, hogy visszaszorítsák a kalózkodást.

0 Tovább

Kevin Spacey „kalózgyilkos” ötlete

A többszörös díjnyertes amerikai színész hétvégén az Edinburgh-i TV-s vásáron eddig hollywoodi körökben kevéssé támogatott javaslatot tett. Spacey szerint a kalózkodás problémájára az jelentené a megoldást, ha a filmstúdiók felhagynának a mozis premierek gyakorlatával, és a jövőben egyszerre jelenne meg minden film az összes platformon, legyen az mozi, internetes streaming, blue-ray vagy DVD.

0 Tovább

Kivették a kínálatból a csatornát, megugrottak az illegális letöltések

Az amerikai Time Warner kábelszolgáltató augusztus másodikán 3 millió háztartásban kapcsolta le az ország egyik legnépszerűbb hálózatát a CBS-t és annak testvércsatornáit, miután a két cég nem tudott megegyezni az anyagiakon. Maga a lekapcsolás ténye nem lenne túl érdekes, de a hatás, amit kiváltott, nos arról már érdemes beszámolnunk.

0 Tovább

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek