Mai bejegyzésünkben ugyan nem kifejezetten hamis termékekről teszünk említést, de azt gondoljuk, hogy a címben említett csalás sem kevésbé káros, így mindenképp érdemes róla beszámolnunk. A legújabb kutatások szerint ugyanis az Amazon portálján az olvasói értékelések csaknem egyharmada hamis, és állítólag a helyzet a konkurenseknél sem jobb.

Elvileg az ötlet remek: akik már túljutottak valamely könyvön, megosztják benyomásaikat a potenciális vásárlókkal, látszólag elfogulatlanul, hiszen ugyan, mi hasznuk lenne belőle? Persze a történet ennél egy kicsivel árnyaltabb. Egy felmérés ugyanis kimutatta, hogy a véleményezők nem ritkán pénzt kapnak az értékelésért a kiadótól. Az egyik érintett például elárulta, hogy nála 5 euró a tarifa, ennyiért gyárt kedvező értékelést.

És az eset nem példanélküli. Tavaly a New York Times leplezett le egy írót, aki úgy adott el 1 millió példányt 5 hónap alatt regényéből, hogy 300 beszámolót vásárolt az azóta bezárt GettingBookReviews oldalon. Sőt a szerző képes volt a módszeréről még egy könyvet írni, azzal a címmel, hogy „Így adtam el 1 millió ebookot 5 hónap alatt”. Persze ebben már elfelejtette megemlíteni a csalást.

A chicagói Illinois Egyetem kutatója, Bing Liu úgy látja: a számítás általában beválik. Ha ugyanis valaki azt látja, hogy adott portéka mellett sok ötcsillagos értékelés áll, valószínűleg ő is megveszi azt a valamit, legyen szó bármilyen áruról vagy szolgáltatásról. A szakember számítógépes algoritmusokkal elemzi az ajánlások nyelvezetét, és rájött, hogy a könyveknél sokszor csak a borító fülszövegét adják vissza. A kérdés azért lényeges, mert Németország – 6,5 milliárd eurós forgalommal – a második legfontosabb piac az Amazon számára. A cég pedig pont az olyan, internet nyújtotta előnyök révén vált vezető internetes kereskedővé, mint a kérdéses olvasói beszámolók.

Forrás: Die Presse