Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Dallal "búcsúztatják" a jogvédőket

Búcsúdalt írt egy brit zenész a helyi zenei jogvédő szervnek, miután nem ért egyet annak jogvédelmi intézkedéseivel. A dalt nem sokkal azután jelentette meg, hogy a brit bíróság jogsértőnek minősítette a The Pirate Bay működését, és kimondta, hogy a kalózoldal tudatosan ösztönzi és segíti felhasználói jogsértő magatartását. A bírósági eljárást a Brit Hanglemezgyártók Szövetsége (BPI) kezdeményezte, és könnyen lehet, hogy a The Pirate Bay teljes körű szigetországi blokkolását eredményezi. (Részletek ITT.)

Dan Bull azonban nem ért egyet azzal, hogy a BPI a fájlmegosztó oldalak blokkoltatásával akarja akadályozni a kalózkodást, sőt, egyenesen úgy véli, a jogvédők, nem hogy védenék az ő és zenésztársai jogait, hanem kárt okoznak nekik. Ezt hozza a BPI tudomására az alábbi dalban.

Bull-nak nem ez az első kalózkodás elleni intézkedések ellen ágáló műve. Korábban az amerikai törvényhozás által tárgyalt SOPA (Stop Online Piracy Act) törvénytervezete ihlette egy tiltakozó dal megírására SOPA Cabana címmel, amelyhez a BPI-ről szóló darabhoz hasonlóan Facebook rajongói segítségével készített klipet.

(Via: TorrentFreak)

0 Tovább

Kalózlemezeket árult Szaddám Husszein

Igen szerencsétlen névvel kénytelen élni az a kereskedő, akit a napokban két hónap szabadságvesztésre ítélt Dubai bírósága pornófilmek és kalózlemezek értékesítésének vádjával. A korábbi iraki diktátor nevét viselő 26 éves Szaddám Husszein Jebel Ali térségében a járókelőknek kínálta megvásárlásra az illegális cikkeket .

Az emirátus rendőreit egy megkörnyékezett vásárló értesítette, akik a helyszínre sietve 38 darab pornófilmet és 180 darab kalózlemezt találtak a bangladesi származású Husszeinnél. A 26 éves férfi letartóztatásakor azzal védekezett, a hamisítványoknak nem ő a tulajdonosa, és nem ő készítette az illegálisa másolatokat sem. A bíróságon már azt állította, nem értékesítési, hanem vásárlási szándékkal járt a tetthely környékén.

A bíróság döntése értelmében a börtönbüntetés letöltését követően kitoloncolják Husszeint az Egyesült Arab Emírségek területéről.

(Via: 7 Days)

0 Tovább

Először adott interjút Kim Dotcom

Szabadlábra helyezése óta először adott interjút Kim Dotcom, a híres-hírhedt MegaUpload alapítója. Dotcom az új-zélandi TV3 csatornának nyilatkozott, amelyben rosszindulatúnak és politikai üldöztetésnek minősítette az amerikai hatóságok ellene folyó eljárását.

Kim Dotcom az új-zélandi tévé adásán

Az alapító tárhely szolgáltatónak minősítette a MegaUpload oldalt, amely véleménye szerint működési rendszeréből adódóan nem felelős a felhasználók által elkövetett jogsértésekért. Hozzátette, nem igaz, hogy nem próbálták meg a kalózkodást akadályozni. Mint mondta, több mint 20 munkatárs foglalkozott azzal, hogy a jogsértő fájlokat eltávolítsa. Dotcom szerint képtelenség azt a forgalmat teljes körűen ellenőrizni, amelyet a felhasználók az oldalon bonyolítottak, ráadásul ezzel sértenék is ezek magántitokhoz, személyes adatok védelméhez való jogait. Dotcom utalt arra, nem a MegaUpload az egyetlen, amely nem tudta a jogvédők elvárásainak megfelelően kezelni a felhasználók kalózkodását. Példaként említette a MediaFire, a RapidShare vagy a YouTube oldalait, amelyeket szerinte ugyanúgy bele lehetne záratni, mint az övét.

Dotcom közölte nem tartja magát bűnözőnek vagy kalózkirálynak, ahogy emlegetik, és a MegaUpload sem volt a kalózkodás melegágya, ahogy a hatóságok állítják. Dotcom ezért közölte, nem fog meghátrálni, és harcolni fog az igazáért.

Az új-zélandi hatóságok amerikai kezdeményezésre január közepén vették őrizetbe Dotcomot. Egy hónap fogva tartást követően a bíróság a napokban engedélyezte óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését. A halogatás oka, hogy hatóságok Dotcom szökésétől tartanak. A férfi az interjúban épp ezért kiemelten hangsúlyozta, nem kíván és nem is tudna megszökni. Mint mondta, vagyonát zárolták, feleségével pedig a szigetországban szeretnék felnevelni gyermekeiket.

Az alábbi videóban láthatjátok az interjú ajánlóját, a TV3 oldalán pedig megnézhetitek az egész interjút.

(Via: NZ Herald News, France 24)

0 Tovább

Ha hamisítasz, lecsapják a csajt a kezedről!

Kissé szokatlan kalózkodás elleni videóval indítjuk a hetet. Szokatlansága abban rejlik, hogy egy kazahsztáni anyagról van szó, ilyet ugye nem sokat látunk. A szöveget sajnos nem értjük (kommentben szabad jelezni, ha valaki igen), de a grafika alapján úgy tűnik elsősorban a fiatal férfiakat próbálja megcélozni azzal az üzenettel, hogy a hamisítás nem menő, és nem segít a szebbik nem meghódításában. 

Videónk főhőse egy feltehetően hamis, meghibásodott bicikli miatt lekési a randiját, majd miközben a kalóz és eredeti lemezek megvásárlása felett tépelődik, bosszúsan látja, hogy a lányt lecsapták a kezéről.

0 Tovább

Hogyan kerüljük el a hamis appokat?

Az okostelefonok népszerűségének és az eladott készülékek számának emelkedésével párhuzamosan egyre több az olyan csaló, aki a készülékekre letölthető alkalmazásokkal próbál visszaélni. Akár úgy, hogy más fejlesztő termékét másolja és értékesíteni illegálisan, akár úgy, hogy olyan veszélyes appot fejleszt, ami a felhasználók adataival való visszaélésre ad lehetőséget. Ma adunk néhány jó tanácsot ahhoz, hogyan kerüljük el a hamis, kalóz alkalmazásokat az Apple vagy az Android kínálatában. 

1. Olvasd el a leírást!

Mielőtt rányomsz a letöltés/fizetés gombra, gondosan olvasd el az applikáció leírását. Ha a feltöltő nem veszi a fáradságot ahhoz, hogy egy pontos leírást adjon, esetleg feltűnően pongyolán, gyerekesen fogalmaz, vagy látszik a szövegen, hogy az egy nagyon pontatlan fordítás, legyél óvatos!

2. Nézd meg a kommenteket!

Mind a Market, mind az App Store lehetőséget ad arra, hogy a felhasználók értékeljék az alkalmazásokat. Ha gond van velük, biztosan lesznek, akik panaszuknak hangot is adnak!

3. Nézd meg a kínálatot!

Gyakori, hogy a kalóz appokat hasonló névvel, az eredetivel azonos képpel teszik közzé a csalók. Mielőtt letöltesz, érdemes megnézni a kínálatot, nincs-e másik ugyanilyen alkalmazás. Népszerű appok esetében segíthet, ha a név egy-egy betűvel eltér az eredetitől, de ha előzetesen tájékozódsz, nem dőlsz be az "Angry Birdy" megosztóinak. 

4. Nézz utána a fejlesztőnek!

A tapasztalt megbízható fejlesztőknek több alkalmazása is elérhető, értékelésük pedig pozitív. Viszont legyen gyanús, ha feltűnően sok fájl kötődik egy személyhez. Az appok fejlesztése időigényes munka, így ha valakinek túl sok a fejlesztése az jó eséllyel vagy szemetet vagy illegális másolatot kínál. Nem baj, ha óvatosak vagyunk az egy alkalmazással bíró fejlesztőkkel szemben is, de esetükben alkalmazásuk megbízhatóságáról a többi javasolt tipp alapján döntsünk.

5. Figyeld a frissítéseket!

Sok csaló az alkalmazás feltöltése után nem veszi a fáradtságot, hogy az alkalmazást frissítse, az esetleges hibákat javítsa, ezért érdemes ellenőrizni a letöltés előtt a frissítések státuszát is, illetve azt, mit javítottak benne.

6. Keresd az arcot a név mögött!

A magára valamit is adó fejlesztőről az app áruházon kívül is találsz információt, az iTunes, a Twitter, a Google+ vagy a Facebook felületén megtalálható, így további infók szerezhetők munkájáról. Ha sehol nem ad meg kontakt információt, akkor légy vele óvatos!

+1 Keress, keress, keress!

Ha a fenti tippek alapján még mindig nem tudsz dönteni egy alkalmazás megbízhatóságáról, segítségül hívhatod a böngésződet, hogy megtudd, másnak volt-e tapasztalata a fejlesztővel. Jót vagy rosszat, de biztos találsz véleményt az internet egyéb oldalain vagy online fórumokon!

0 Tovább

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek