Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Goya-díjat akart az Anonymous

Az Anonymous hacker csoport aktivistái zavarták meg a Madridban tartott Goya-díjátadót. A spanyol filmszakma legrangosabb elismerésének számító rendezvényre a biztonsági őröket kijátszva jutott be több Guy Fawkes maszkot viselő aktivista is. A legjobb rendezőnek járó díj átadásánál a virtuális világból előbújt hackerek megpróbáltak feljutni a színpadra is, ezt azonban a biztonságiak már megtudták akadályozni. 

Anonymous aktivista Madridban

Az akcióval párhuzamosan a hackerek feltörték a spanyol filmakadémia weboldalát is, és nyilvánosságra hozták azon spanyol filmesek, színészek és színésznők elérhetőségét, akik támogatták az ország új kalózkodás elleni törvényét. Az Anonymous az akcióval ez ellen a jogszabály ellen kívánt tiltakozni.

A Zapatero-kormány volt kulturális minisztere után Sinde-törvényként ismert jogszabályt az előző kormány dolgozta ki, de annak 2012. március 1-jei hatálybalépéséről már a Mariano Rajoy miniszterelnök vezette kormányzat döntött. A jogszabály szerint egy, a kormány által delegált tagokból álló bizottság határoz majd arról, az egyes weboldalak illegálisan közzétett tartalmat szolgáltatnak-e. Az érintett oldalaknak figyelmeztetést küldenek, és ha nem változtatnak jogsértő működésükön, bíróság szankcionálhatja tevékenységüket.

A törvény útját már kidolgozásától kezdve számos tiltakozó megmozdulás kísérte: bojkott felhívások, hackertámadások és elsötétítési mozgalmak indultak el. A tiltakozók attól tartanak, a törvény veszélyezteti az olyan alapjogok érvényesülését, mint a szólás és információ szabadsága. A spanyol Internethasználók Szövetsége kezdeményezésére a spanyol Legfelsőbb Bíróság bejelentette, vizsgálni fogja a kormány kalózkodás elleni intézkedési hatáskörét. 

(Via: IB Times, HENT)

0 Tovább

Villámgyorsan visszatért a zárolt kalózoldal

Ukrajna egyik legnagyobb kalózportálját, az Ex.ua nevű oldalt január 31-én zárolták a hatóságok. Az akció során 200 szervert foglalt le a rendőrség, amelyeken mintegy 6000 terabájtnyi adatot találtak. Egy ilyen akció rendszerint az érintett illegális fájlmegosztó oldal működésének végét jelentik, ám az Ex.ua néhány nappal a hatósági razzia után ismét elérhetővé vált. 

A TorrentFreak beszámolója szerint azért, mert a rendőrség fel kellett oldja a domain név zárolását, az ugyanis önmagában nem sért szerzői jogot.

A rendőrség időközben megkezdte a lefoglalt szerverek ellenőrzését, de 1-2 hónapig is eltarthat, míg szakértőik a tételes ellenőrzést elvégzik. 

(Via: TorrentFreak)

0 Tovább

SuperBowl: lecsaptak a hatóságok

A hétvégén rendezték meg az amerikai futballbajnokság döntőjét, a SuperBowl kupát, ami a sport élvezete mellett nem csak a szünetekben vetített reklámok miatt érdekes, hanem a hatóságoknak is ad munkát, nem keveset.

Az amerikai rendőrök, pénzügyőrök, vámosok idén is igen aktív ellenőrzést folytattak. Ennek eredménye, hogy a sportesemény előtt 307 (!) weboldalt zároltak: 16 közülük illegális streaming site volt, a többi 291 hamis sportszereket, sport ruházati cikkeket és sportrelikviákat értékesített.

 

Az online intézkedések mellett nagy mennyiségű illegális relikviát foglaltak le még a hétvége előtt: több 42 ezer darab hamis SuperBowl-hoz köthető mezt, ruházati cikket sportszert találtak, amelyek összértéke eléri a 4,8 millió dollárt. Előkerült továbbá számos az NBA, a baseball és hoki liga védjegyeivel ellátott sportcikk, amelyekkel együtt az összes lefoglalt termék száma meghaladja a 65 ezret, összértékük pedig a 6,4 millió dollárt.

Az alábbi linkre kattintva egy amerikai híradórészletet is láthattok, amelyben megmutatnak többet is a hamisítványokból: http://www.youtube.com/watch?v=lhkVUvQQHF8 (Sajnos nem beágyazható, de érdekes)

(Via: ICE)

0 Tovább

Magyar pályamű nyert az EU pályázatán!

A professzionális kategóriában magyar pályázat nyert az Európai Bizottság és a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) hamisítás és csalás elleni uniós pályázatán! Szőnyi Gergely és Helényi Tamás, a Green Lake Pictures alkotóinak videóját a február 1-jei díjátadón 8000 eurós díjjal jutalmazták.

A "HandsOffMyDesign" pályázatra közel hatvan pályamű érkezett professzionális és diák kategóriában. A professzionális kategória második helyezettje olasz, harmadik díjazottja görög projekt lett. A diákok körében francia, szlovén és észt pályaművek kapták az első három helyezést.

A díjátadóról részleteket a HENT honlapján olvashattok, mi pedig megmutatjuk nektek a nyertes pályaműveket. Előbb a professzionális, majd a diák kategória helyezettjei.

Professzionális kategória - 1. helyezett

0 Tovább

Nem dühösek a madarak a kalózokra?

A zeneipar kalózkodással szembeni stratégiáját kritizálta a napokban a milliók által kedvelt Angry Birds játékot fejlesztő Rovio ügyvezetője. Mikael Hed a Cannes-ban rendezett Midem konferencián fejtette ki véleményét a szerzői jogsértésekről, amelyből kiderült, a cég inkább rajongói bázisának növelését látja a kalózokban, s nem az ellenségét.

Hed szerint a cégnek akad problémája a kalózokkal, főleg az ázsiai piacokon, ahol tonna számra kerülnek forgalomba engedély nélkül a játékhoz kapcsolódó termékek. A Rovio ugyanakkor úgy véli, azokat az eseteket kivéve, amelyek a márka hírnevét rontják, illetve a felhasználóknak kárt okoznak, időpocsékolás a kalózokat bíróságra citálni. Mint mondta, "a kalózkodás talán nem is olyan rossz dolog", sőt növelheti forgalmukat.

Az ügyvezető elismeri, hogy a kalóz termékek értékesítése nem jelent a cég számára bevételt, de megpróbálják úgy felfogni, hogy az a kieső összeg az, amit nekik maguknak már nem kell reklám tevékenységre költeni. Hed kiemelte, meglátása szerint a zeneipari "rémesen" kezeli a kalózkodást, és épp a zenekiadók tapasztalatai alapján döntöttek úgy, nem felhasználókként, hanem rajongókként tekintenek fogyasztóikra. Úgy vélik ugyanis, a Rovio mindaddig növekedhetik, amíg nő a rajongótáboruk, ha ezt elveszítik, akkor viszont lehúzhatják a rolót.

(Via: Techradar)

0 Tovább

nokamu

blogavatar

Blog a hamisításról, kalózkodásról, jog- és fogyasztóvédelemről.

Utolsó kommentek