A brit kommunikációs hatóság épphogy kiadta a brit kalózkodás elleni törvény végrehajtási kódexét, a csalók azonnal lecsaptak a lehetőségre, és pénzbírság befizetését követelő üzenetekkel ijesztgetik a fogyasztókat.

A brit kalózkodás elleni törvény kissé hányattatott sorsú, ugyanis a Digital Economy Act névre keresztelt dokumentumot még a Gordon Brown vezette kormány fogadta el leköszönése előtt. A jogszabályt számos kritika érte, és a bíróság is vizsgálta alkotmányosságát. Most, hogy hivatalosan is végrehajthatónak minősítették, és a brit kommunikációs hatóság kiadta a végrehajtási kódexet, a törvény csalók áldozatául esett.

A jogszabály értelmében az internetszolgáltatók a jogtulajdonosok panasza alapján kötelesek figyelmeztetésben részesíteni illegális letöltést végző előfizetőiket. Azon internetezők esetében, akik egy éven belül három értesítést kapnak, a szolgáltató átadja anonim adataikat a jogtulajdonosnak, aki így bíróságon kérheti a felhasználó azonosítását a jogsértő felelősségre vonása érdekében.

Így fest a hamis üzenet fejléce

A csalók a figyelmeztető üzenetekre vonatkozó passzust kihasználva igyekeznek pénzt szerezni. Hivatalosnak tűnő e-mailt küldözgetnek az internetezőknek, amelyben az illegális letöltés okán 50 font összegű pénzbírság befizetését követelik.

Aki persze figyel a hírekre, az nem dől be egy ilyen üzenetnek. Először is az első figyelmeztető üzeneteket csak 2014-ben fogják kiküldeni, másodszor a figyelmeztetésekben sosem követelnek bírságot - erről maximum a bíróság dönthet a harmadik üzenetet követő felelősségre vonás esetén.

(via: PC Pro)