Az amerikai szenátus elé nem rég nyújtott be új törvénytervezetet több republikános és demokrata képviselő, amelynek célja, hogy megkönnyítsék a hatóságok fellépését a hamis termékeket és szerzői jog által védett, illegálisan közzétett tartalmakat kínáló weboldalak ellen. A Protect IP Act alapvetően a jogsértő honlapok zárolását segítené elő, és ezzel a szellemi tulajdon innováció ösztönző, gazdaság élénkítő hatásának érvényesülését, valamint az érintett szakmákban dolgozók munkahelyének és megélhetésének biztosítását kívánná elérni.

A US Chamber of Commerce (Kereskedelmi Kamara) ez utóbbi gondolatmenetre fűzte fel frissen bemutatott kampányvideóját, amelyben az internetes kommunikáció szabályozatlanságának veszélyeire, és a biztonságos netezés fontosságára hívják fel a figyelmet. Hangsúlyozzák, hogy a szabályok azok, amelyek biztonságot teremtenek, lehetővé teszik a társadalmi stabilitást, fenntartják a rendszert, védik a munkahelyeket és a fogyasztók érdekeit.