Nem csak a hamisítók esetében, de szakmai körökben is előfordul, hogy a filmesek egymás munkáját koppintják. A Universal stúdió nem kifejezetten sikeres Csatahajó című filmjének is elkészült a „remake-je”, amelynek okán a gyártó szerzői jogsértési pert indított.

A Universal stúdió idén tavasszal mutatta be a Hasbro egy társasjátékán alapuló látványos fantasztikus filmjét Csatahajó (Battleship) címmel. A gyártó jelentős összegeket fizetett a licencért, és még több pénzt fordított a gyártási költségekre. Az, hogy a film nem teljesít a mozikban a stúdió várakozásainak megfelelően, önmagában sem öröm a gyártónak, az viszont, hogy ZS kategóriás filmesek még koppintják is a sztorit, még nagyobb baj.

Universal vs. The Asylum

A The Asylum stúdió hollywoodi körökben arról ismert, hogy nagyobb blockbusterek kisköltségvetésű verziót készíti el, azokat az eredeti produkciókkal egy időben, azaz a nagyobb gyártók marketing kampányára építve hozza forgalomba tévén, DVD-n és a digitális videotékákban. Korábbi filmjei között olyan címeket találni, mint a Transmorphers, az Almighty Thor vagy a The Day the Earth Stopped, ami a Fox stúdió 2008-as The Day the Earth Stood Still című filmje alapján készült.

A The Asylum ezúttal Amerikai csatahajó (American Battleship) címen jelentkezett új filmmel, ami tartalmában és vizuális megjelenésében is másolja a Universal filmjét. A Universal szerzői jogi jogsértési per indításával azonban elérte, hogy a The Asylum kénytelen megváltoztatni a film címét (az új cím: American Warship lesz). A cég a plakátok, fizikai hordozók grafikáját is módosítja, amelyért cserébe a az eredeti gyártó ejtette a pert.

(via: THR)